2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Hazahúzó 01:00

Sport

Fucsovics legyűrte az első akadályt

Fucsovics Márton bejutott a Melbourne-ben zajló ausztrál nyílt teniszbajnokság második fordulójába.

  • Fucsovics legyűrte az első akadályt

A világranglistán 38. magyar játékos kedden 3 óra 16 perces mérkőzésen, 4 szettben verte a 64. helyen álló spanyol Albert Ramost.

A viadal honlapja szerint Fucsovics az első szettben elsősorban nagyszerű szerváinak, a másodikban pedig feljavuló fogadásának köszönhetően tudott riválisa fölé kerekedni. A harmadik játszmában - mely rövidítésben lett Ramosé - a magyar teniszező rengeteget rontott, csak ebben a szakaszban 31 ki nem kényszerített hibát követett el, így a spanyol szépített.

A negyedik felvonás ismét Fucsovics fölényét hozta, a mérkőzés során ötödször is el tudta venni ellenfele adogatójátékát, és végül második meccslabdáját kihasználva továbbjutott. A mérkőzésen 44 nyerőt ütött, míg ellenfele csak 29-et.

„Szenvedős, nagyon kemény meccs volt, több holtponttal, amikor úgy éreztem, mindjárt meghalok. De mentem előre. Köszönöm a melbourne-i magyaroknak és Babos Timinek a szurkolást! Nagyon kellett” – fogalmazott közösségi oldalán az összecsapás után Fucsovics.

A jelenlegi legjobb magyar játékos a második fordulóban a 11. helyen kiemelt horvát Borna Coriccsal mérkőzik. A két teniszezőnek ez lesz az első találkozója.

 

Eredmény:
1. forduló (a 64 közé jutásért):
Fucsovics Márton-Albert Ramos (spanyol) 6:3, 6:4, 6:7 (5:7), 6:3

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!