2023. 06. 10. Szombat Margit, Gréta napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Mese a 12 találatról 19:10

Sport

Fogathajtás: rendezés tekintetében is jól állunk

A magyar kormány szeretné, ha újra virágkorát élné a lovas ágazat. Ezt mutatja a nemzeti lovas program elindulása, a létesítmények korszerűsítése és a lovas rendezvények támogatása is – mondta Feldmann Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára a VIII. Egyesfogathajtó Világbajnokság megnyitóján Izsákon.

A vb-n 24 nemzet 77 fogata áll rajthoz, köztük kilenc magyar, az igazi verseny csütörtök reggel a díjhajtással indul. Lázár Vilmos, a Magyar Lovas Szövetség elnöke kiemelte, hogy a korábbi kettes- és négyes- után ez az első egyesfogathajtó-vb Magyarországon, amely így egyedüliként mindhárom szakágban fogadhatta már a világ legjobbjait.

– Magyarország a rendezés tekintetében is jól áll a fogathajtásban, hiszen a hetedik világbajnokságot rendezzük, és az egyetlen ország vagyunk a világon, akik egyes-, kettes- és négyesfogathajtó világbajnokságot is rendeztünk. Ezt persze igazából majd a hétvégén tudom elmondani, amikor már megtörtént az esemény, de mindenesetre én úgy gondolom, hogy az előző világbajnokság sikerein felbuzdulva kaptuk meg a Nemzetközi Lovas Szövetségtől ezt a lehetőséget – nyilatkozta a Magyar Lovas Szövetség elnöke.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Éjszakai csapást mértek Odesszára az oroszok

Éjszakai csapást mértek Odesszára az oroszok

Drónokkal támadta Odessza városát éjszaka az orosz hadsereg. A csapás során rakétákat is bevetett a Föderáció, a robbanások három civil életét követelték, közel harmincan megsérültek.
Szélesvásznú történelem: Mese a 12 találatról

Szélesvásznú történelem: Mese a 12 találatról

A Makk Károly rendezésében készült vígjáték nehéz időkben született, mégis az adott kor kispolgárai tudtak azonosulni a karakterekkel, amelyeknek a fő üzenete nyilvánvaló: merjenek a sarkukra állni.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

Lipcséből erősített a Bayern

Lipcséből erősített a Bayern

A német bajnok Bayern München labdarúgócsapata leigazolta egyik nagy riválisa, az RB Leipzig középpályását, Konrad Laimert.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!