2024. 04. 23. Kedd Béla napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 22:40

Sport

Figyelem, sárkányhajó gyorsulási versenyre fel!

Június végén Balatonföldváron, július közepén pedig Gyékényesen rendeznek sárkányhajó gyorsulási bajnokságot. A százméteres távra 16 fős csapatok nevezését várják, az amatőrök és a profik külön kategóriában indulnak majd.

– Egy sikeres pályázatnak köszönhetően a helyi vízisport-egyesületnek sikerült beszereznie két sárkányhajót, és most június 28-án rögtön már be is fognak mutatkozni ezek a hajók itt a balatonföldvári kikötőben – mondja Holovits Huba, Balatonföldvár fideszes polgármestere.

A verseny nyílt lesz, három kategóriában lehet nevezni, abszolút kezdő, haladó és profi csapatok jelentkezését várják. A bajnokság több szempontból is rendhagyó lesz.

Az I. Balatonföldvári Sárkányhajó Gyorsulási Bajnokság főszervezőjének elmondása szerint ez egy gyorsulási verseny lesz, nagyon rövid, mindössze 100 méteres hosszúságú pályán. A hajóban 16 fő fog ülni, „ez leginkább a nyári szezonra vonatkozó úgymond kedvezmény, hogy a szanaszét nyaraló csapattagokból azért még 16-ot lehessen összeverbuválni, és könnyebb a csapatokat összehozni” – mondta Tar Mihály.

A Kínából származó sportág több mint 2000 éves. Európában az 1980-as évek végén kezdett ismertté válni. „A sárkányhajó 12,5 méter hosszú, 250 kiló, a hátulján áll a dobos, az elején ül a kormányos, ütemre próbálják meg egyszerre húzni a lapátokat, akkor tudnak haladni” – mondja Peterka Henrietta, a Kanizsa Sárkányhajó SE elnöke.

A magyarok szép eredménnyel végeznek a sárkányhajó-világversenyeken. A válogatott csapat már több világbajnoki győzelmet is aratott.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Vezércikk – Országjárásra indult Orbán Viktor + videó

Vezércikk – Országjárásra indult Orbán Viktor + videó

Országjárásra indult Orbán Viktor. Eközben Donáth Anna arra panaszkodott, hogy szerinte Magyar Péter támogatói elkezdtek fanatikusan és erőszakosan viselkedni. Holott a Momentum elnöke szerint mindannyiunk felelőssége, hogy „edukálják a követőiket". Hogy mit gondolnak erről a Vezércikk vendégei: Bencsik András, Boros Bánk Levente és Móczár Gábor, kiderült esti adásunkból.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!