2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Napi aktuális 23:30

Sport

Elődöntős a női vízilabda-válogatott

Amire az oroszok elleni keserves 12-17 után kevesen számítottak, világbajnoki elődöntőben van a magyar női vízilabda-válogatott Kvangdzsuban!

  • Elődöntős a női vízilabda-válogatott

Bíró Attila együttese rendkívül kemény és kiélezett csatában diadalmaskodott az olimpiai ezüstérmes felett, s játszhat az éremért. A magyarok a szerdai elődöntőben - közép-európai idő szerint 11.30 órától - a spanyolokkal találkoznak.

Eredmény: Magyarország-Olaszország 7-6 (4-2, 1-2, 1-1, 1-1)

A két csapat a közelmúltban több mérkőzést is játszott egymással: szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt, a barcelonai Európa-bajnokságon ugyancsak a nyolc között a magyarok diadalmaskodtak (10-9), majd a világligában mindkét válogatott "hozta" a hazai mérkőzését. Az Európa Kupában a magyarok Torinóból hozták el a bronzérmet a házigazdák elől (13-11).

Közel három percig nem esett gól, ekkor Illés Anna talált be emberelőnyből. Jól működött a magyarok védekezése, az olaszok szinte kapura sem tudtak lőni. Támadásban akadtak ugyan hibák, de Leimeter Dóra lövésével növelte előnyét a csapat. Az ellenfél létszámfölényben szépített, de Keszthelyi Rita akcióból azonnal válaszolt. Az olaszok könnyen kapták az előnyöket - Keszthelyi gyönyörű védekezése után is minimum véleményesen kapták vissza a labdát - és újra szépítettek, viszont a másik oldalon egy szépen megjátszott fór után Gurisatti Gréta talált be az első szünet előtt.

Egy újabb labda nélküli kiállítás után felzárkóztak az olaszok, a magyarok viszont nem éltek ugyanezzel a lehetőséggel. Könnyen visszaállhatott volna a kétgólos különbség, de Tóth-Csabai Dóra ziccerben a kapusba lőtt. Az újabb magyar fór megjátszása előtt Bíró Attila időt kért: a figura végén azonban Horváth Brigitta lövését hárította Giulia Gorlero. Az olaszok kissé megtorpantak, Szilágyi Dorottya lapos lövése pedig utat talált a hálóba. Fél perccel a nagyszünet előtt újra egy lett a különbség, igaz, Gangl Edina talán védhette volna a korántsem erős vagy pontos lövést.

A harmadik negyed elején újra "megúszatták" a csapatokat a bírók, majd előbb az olaszok, aztán a magyarok is kihagytak egy fórt. A rivális Keszthelyi második kiállítása alatt egyenlített. Egyenlő létszámban látványosan nem bírtak egymással a csapatok, a magyarok centerbe betett labdákkal, az olaszok gyenge távoli lövésekkel próbálkoztak. Gurisatti ötösével újra a magyarok kerültek előnybe, amit viszont fórból nem sikerült növelni, Vályi Vanda pattintott fölé, igaz, a túloldalon rögtön egy gyönyörű blokkal tette jóvá hibáját.

Kihagyott magyar fórral indult az utolsó nyolc perc, az olaszok pedig a csapatkapitány Elisa Queirolo nagyszerű lövésével egyenlítettek. Leimeter második találatával újra a magyarok vezettek, az olaszok pedig fórt rontottak. Mindkét csapat fáradtnak tűnt a hajrára, az olaszok például újabb előnyük közben egyszerűen elhagyták a labdát, s ekkor már csak két perc volt hátra. A magyarok ebből közel egyet "lepörgettek", majd 57 másodperccel a vége előtt labdát szereztek. A játékvezetők 36 másodperccel a vége előtt kontrát ítéltek, az olaszok kilenccel a vége előtt időt kértek, de utána a lövés mellészállt.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!