2024. 05. 23. Csütörtök Dezső napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Komment 06:00

Sport

Felavatták a Gepárd Jégkorong Egyesület csarnokát

Felavatták a Gepárd Jégkorong Egyesület 350 millió forintból épített csarnokát Óbudán.

A beruházást a második Orbán-kormány által bevezetett társaságiadó-kedvezményből, a kerületi önkormányzat támogatásával valósította meg az utánpótlás-neveléssel foglalkozó egyesület. Az avatóünnepségen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elmondta, hogy a társaságiadó-kedvezménynek köszönhetően az elmúlt négy évben több mint ezer településen épültek sportpályák, uszodák és tornacsarnokok. Az óbudai jégcsarnokban a környékbeli általános iskolák diákjainak ingyenes korcsolyaoktatást szerveznek.

– A kerületben azt gondoljuk, hogy a legfontosabb, hogy minél több gyereknek lehetőséget adjunk sportegyesületekben sportolni, erre próbálunk minél több egyesülettel szerződni, szövetséget kötni, és ezt próbáljuk a kerületben támogatni – mondta Bús Balázs, Óbuda polgármestere.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Orbán Viktor: Múlt nélkül nem lehet jövőt építeni + videó

Orbán Viktor: Múlt nélkül nem lehet jövőt építeni + videó

Hogyha nincs a futballnak jövője, akkor elvész a múltja is – így összegezte Orbán Viktor, a Szerelemfoci című kötet eszenciáját. A miniszterelnök a könyv bemutatóján azt mondta: a magyar futball megszakítottsága ellenére mindig képes volt arra, hogy helyreállítsa a folytonosságot.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!