2019. december 15.,
vasárnap, Valér napja

Esélyt sem hagyott ellenfelének Póta Georgina

MTI

2019. február 2., szombat 18:38, frissítve: szombat 22:32

Póta Georgina váratlanul simán, négy szettben legyőzte a kínai származású, luxemburgi színekben versenyző Ni Xia Liant, s ezzel bejutott a negyeddöntőbe az asztaliteniszezők Európa Top 16-bajnokságán a svájci Montreux-ben.

A hetedik helyen kiemelt, 34 éves magyar játékos a 32., háromszoros győztes (1996, 1997, 1998) riválisa pedig – aki több mint húsz évvel idősebb nála, 55 esztendős – a 46. az aktuális világranglistán, s korábbi összecsapásaik Ni fölényét mutatták.

Ehhez képest a tollszárfogásos technikával játszó, balkezes luxemburgi mindössze két pontot tudott nyerni az első játszmában, s a folytatásban is végig Póta irányított. A magyar pingpongos remekül használta ki riválisa statikusságát, jól váltogatta az oldalakat, Ni pedig nem tudott reagálni. A legszorosabb szett a második volt, de az ellenfél még játszmalabdáig sem jutott el a meccs során.

Póta a negyeddöntőben – 20.45 órától – az ötszörös paralimpiai bajnok lengyel Natalia Partykával (63.) találkozik, aki óriási csatában győzte a negyedik helyen kiemelt, két évvel ezelőtti bajnok holland Li Jiét.

Akárcsak tavaly, a 80 ezer euró összdíjazású tornát most is kieséses rendszerben bonyolítják le, ezúttal sincs tehát csoportszakasz.

Póta Georgina kilencedszer indul a bajnokságon – amely 2014-ig 12 fős volt –, a legjobb eredménye a 2017-es ötödik hely, az elődöntőbe még egyszer sem sikerült bejutnia.

Eredmények, női nyolcaddöntő:
Póta Georgina (7.)-Ni Xia Lian (luxemburgi, 10.) 4-0 (2, 9, 6, 7)
Natalia Partyka (lengyel, 15.)-Li Jie (holland, 4.) 4-3 (-7, 10, 8, -8, 5, -7, 7)