2024. 05. 08. Szerda Mihály napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Sötétségben, fényben - Útközben Csender Leventével 03:00

Sport

Egymást is lehúzták a bundázó REAC-játékosok

Nem csak a fogadóirodákat, egymást is lehúzták a bundázó REAC-játékosok a vádirat szerint. A Stopper birtokába került kihallgatási jegyzőkönyvekből kiderül: mennyit ért egy eladott meccs, vagy akár csak egy kiállítás 2007 szeptembere és 2009 májusa között egy-egy rákospalotai játékosnak.

A bundaügy elsőfokú tárgyalására érkezik a 17 vádlott. A vád szerint Kenesei Zoltán és Lázár Mátyás voltak a megbízók, Sallai Balázs pedig a közvetítő, de a vádlottak padján ül a csapat edzője Aczél Zoltán is, illetve Sallai 13 egykori csapattársa. A csapat azonban nem mozgott mindig ennyire együtt. A vádirat szerint a 2009. május 1-jén 5–3-ra, azaz a megegyezés szerint két góllal elvesztett Kecskemét–REAC bajnoki meccs után bundázó csapattársukat is lehúzták a játékosok.

„Volt egy olyan feltevés a megbízó, Lázár Mátyás részéről, hogy akit kiállítanak vagy 11-est csinál, az plusz 500 eurót kap. A megbeszélésen Pomper Tibor, Varga Zoltán, Lázár Mátyás és én voltunk jelen. A mérkőzés manipulálásában még részt vett Kapcsos Vince, aki szintén kiállíttatta magát Varga Zoltánon kívül. Neki is járt volna pluszban az 500 euró, de mivel ő nem volt ott a megbeszélésen, és kimondottan ezt a részt nem tudta, így a Lázár Mátyás által neki is járó plusz 500 eurót Pomper Tibor és én elfeleztük” – áll Sallai Balázs kihallgatási jegyzőkönyvében.


A negyedrendű vádlott Horváth Gábor, aki a vád szerint a REAC játékosaként adta el a meccseket. A Stopper birtokába került kihallgatási jegyzőkönyvből kiderül: már a Diósgyőr-játékosként is bundázott, igaz: nem mindig járt sikerrel, például a 2010-ben lejátszott Diósgyőr–Paks meccsen sem.

„A megbeszéltek szerint legalább négy gólnak kellett volna esnie a mérkőzésen, és a paksi csapatnak legalább 2 góllal többet kellett volna rúgnia a diósgyőri csapatnál. … A mérkőzés eredménye 1–0 lett a paksi csapat javára, mivel a kapusunk, Ivan Rados szokatlanul jól védett. … A mérkőzés után személyesen is találkoztam Kugyela Zsolttal a stadion parkolójában, ahol szó nélkül szájon vágott. Kérdeztem tőle, most miért pont én kaptam, hiszen mindent megtettem, a megállapodás szerint. Erre ő visszakérdezett: „Most kit üssek akkor?” – áll Horváth Gábor kihallgatási jegyzőkönyvében. Az egykori labdarúgó később mindent tagadott.

A csalók a vád szerint akár 2500 eurót is kaphattak megbízóiktól mérkőzésenként.

További részletek az ügyről, és Horváth Gábor kihallgatási jegyzőkönyvéből a Hír TV Stopper című műsorából tudhatnak meg hétfőn 21.30-tól.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!