2022. 07. 05. Kedd Emese, Sarolta napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Háború Ukrajnában 13:00

Sport

Debütált az egyedülálló kezdeményezés a vízilabdában

Bemikrofonozott játékvezetők. Nem csak a sípszó, az ítélet is hallható volt a magyar vízilabda-válogatott egyik mérkőzésén. A Hír TV Stopper című műsora annak járt utána, hogyan debütált Gergely István olimpiai bajnok kapus egyedülálló kezdeményezése.

Kihangosított szabályok. Újítás a vízilabdában. Bemikrofonozva vezették a magyar–amerikai válogatott mérkőzést a bírók. A két játékvezető egymás közötti beszélgetését nem lehetett hallani, az ítéleteiket Petrovics Mátyás vízilabdaedző közvetítette a közönségnek. A bírók örültek az újításnak. „Ketten a kollégával, Székely Balázzsal nagyon tudtuk egymást segíteni. »Erre figyelj!«, »Én nem látom jól…«,  és így tovább. Ez a segítség nagy pozitívum, mert hiszen a megfelelő ítélet meghozása jó ütemben – ez a legfontosabb egy mérkőzésen” – mondta Vogel Gábor.

Az ötlet Gergely Istvántól származik. A kétszeres olimpiai bajnok kapus szerint a szabályokon nem kell változtatni, viszont érthetőbbé lehet tenni a sportágat. „Ezzel a cél az, hogy megtanítsuk az embereket a vízilabda szabályrendszerére, ami amúgy nem nehéz, de mivel vízben játsszuk, nehéz megérteni, mert nagyon sok minden zajlik víz alatt és ezt a néző, aki nem szakavatott ezen a területen, nem kell, hogy értse. Mi pedig azt szeretnénk, hogy megértse, s azt, hogy minél több mérkőzésre jöjjenek ki, véleményem szerint úgy fogjuk elérni, hogy megértetjük velük, hogy mi történik a vízben.”


Az új rendszert egyelőre csak egy mérkőzésen tesztelték, de a vízilabda-társadalom sokat vár a fejlesztéstől. „Első körben, azt gondolom, akik eleve járnak meccsre vagy már voltak egy pár mérkőzésen, azokat kell megtartani és újra becsalni, hiszen azt fogja mondani: múltkor értettem, legközelebb is eljövök, és ő majd hoz magával újabb nézőket, akik ezáltal fel lesznek vértezve, hogy ők is megértsék ezeket a dolgokat. Szerintem először a megtartás, aztán a bővítés lesz nagyon fontos” – nyilatkozta Gergely.

A sikeres mikrofonpróba után a sportág reménykedik, hogy zöld utat kap a kezdeményezés.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Tűzvész pusztít Görögország középső részén

Tűzvész pusztít Görögország középső részén, több falut ki kellett üríteni - közölték a helyi hatóságok. A helyi tűzoltóság egyik szóvivője kedd reggel az ERT állami műsorszolgáltatónak azt mondta, hogy éjszaka némileg megfékezték a lángokat, de a veszély nem múlt el.

Műsorok

CPAC Hungary - élőben a HírTV műsorán

Európában először Budapesten, május 19-20-án rendezik meg a Conservative Political Action Conference-t (CPAC, konzervatív politikai akciókonferencia). Az előadásokat a HírTV, a Facebook-oldalunk és a Youtube-csatornánk élőben közvetíti.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!