2024. 10. 23. Szerda Gyöngyi napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális extra

Következik:

Komment 06:00

Sport

Csipes Tamara: Úgy megleptem magamat az első kétszázon, hogy ez a lendület bevitt

Csipes Tamara - aki akárcsak három éve Tokióban, szombaton a párizsi olimpián is ezüstérmet nyert a női kajakosok 500 méteres versenyében - elmondta, hogy jobban tartott az új-zélandi Aimee Fishertől, mint az immár nyolcszoros ötkarikás aranyérmes Lisa Carringtontól.

  • Csipes Tamara: Úgy megleptem magamat az első kétszázon, hogy ez a lendület bevitt

"Mára már olyan fáradt voltam, hogy nem gondolkoztam. Nem is tudom, mikor voltam versenyen ilyen fáradt. Vigasztalt, hogy biztosan Lisa is fáradt, de féltem, hogy a másik új-zélandi meglephet, aki két napot pihent" - mesélte a versenyről.

Kiemelte, a középfutam nem esett jól neki, "ráadásul kicsit túráztattam magam, hogy félórával kevesebb a pihenőm, mert az én középfutamom volt később". Hozzátette, fél óra ilyenkor elég sokat számít, de úgy állt neki, hogy ebből a napból kell a legtöbbet kihoznia, lesz, ami lesz, maximális pályát szeretne menni, amit nem ront el, és amivel elégedett lesz.

"Nagyon koncentráltam az elején, mert tudtam, hogy gyorsak a lányok, és ha lemaradok, fáradtan nehéz megcsinálni a végét. De úgy megleptem magamat az első kétszázon, hogy ez a lendület bevitt. Talán emiatt is dobta el az ütőt a másik új-zélandi lány, annak kifejezetten örültem. Tőle talán jobban tartottam, mert két világkupán megverte Lisát. Ami nem biztos, hogy jó volt, mert Lisa választott egy másik taktikát. De egy hétszeres olimpiai bajnoktól kaptam ki, nem lettem rosszabb Tokió óta, ugyanúgy álltunk a dobogón, én elégedett vagyok ezzel" - nyilatkozott Csipes.

Hozzátette, a középfutamban nagyon nyugodt volt, mert neki jót tesz mentálisan, hogy a döntő előtt van még egy pálya, amikor úgymond lehet rontani.

"Persze, ott volt a fejemben, hogy mit mondok, ha nem jutok be, mert az kötelező, hozni kell. Az időjárás is jó volt, az nagy terhet vett le a vállamról, meg hogy ott volt mellettem Dorka, mert tartottam tőle, hogy esetleg bekerülök a két új-zélandi lány közé, akik között nagy a rivalizálás. Amikor beálltam, csak arra fókuszáltam, hogy úgy mint Szolnokon, beálltunk ketten, csőlátás és csak az én pályám számít" - fogalmazott.

Csipes Tamara köszönetet mondott párospartnerének, Gazsó Alida Dórának:

"Nagyon sokat számított, hogy az elmúlt két évben ott volt mindig a nyakamon, és vitt előre. Lábujjhegyen kellett állnom folyamatosan, hogy ne érjen utol. És mondtam neki, hogy Los Angeles már az övé..."

A 34 éves Csipes Tamara hozzátette, ez volt az utolsó világversenye: "Bevillant, hogy köszönöm magamnak, hogy így zárhattam le."

 

Forrás: MTI

Fotó: MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Póta Georgina: Addig folytatom, ameddig jólesik

Póta Georgina: Addig folytatom, ameddig jólesik

Összességében pozitívnak értékeli a szereplését a múlt heti egyéni asztalitenisz Európa-bajnokságon Póta Georgina, aki a további sportpályafutását illetően nem tervez nagyon előre, addig játszik, amíg jólesik neki.
Profi bokszolóként folytathatja pályafutását Helif

Profi bokszolóként folytathatja pályafutását Helif

A párizsi olimpián Hámori Lucát legyőző és súlycsoportjában aranyérmes, vitatott nemiségű Iman Helifnek sok ajánlata van, és az An-Nahar című arab nyelvű napilap értesülése szerint rövidesen a profi bokszban folytatja pályafutását.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!