Átadták a Lausanne-ból Budapestre átköltöző Nemzetközi Úszó- és Vízilabda-Szövetség budapesti ideiglenes irodáját, 2027-től viszont már a teljes globális központ a magyar fővárosból látja el munkáját - jelentette be Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a helyszínen elmondta, néhány éve megegyezés született a szövetség központjának budapesti áttelepítéséről, a kormány azonban egyúttal egy globális oktatási és edzéscentrumot is létre kíván hozni, így végül ebben állapodtak meg.
A Trump vs Harris ezúttal többek között ezekkel a témákkal foglalkozik: az ortodox keresztény közösségben a woke-baloldal nem érvényesült, mély állam (deep state) és a woke-kultúra térnyerése az amerikai társadalomban, Trump első rendeleteinek jelentősége, Trump már az első héten bizonyította, hogy nem csak beszél, cselekszik is. Műsorvezető: Jeszenszky Zsolt.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
Szabados Noémi bronzérmet nyert a női 68 kilósok között Krasznojarszkban az oroszok kétszeres szabadfogású nehézsúlyú olimpiai bajnokáról, Ivan Jariginről elnevezett nemzetközi birkózó versenyen.
Szerződést bontott sztárlabdarúgójával, Neymarral a szaúdi bajnokságban szereplő al-Hilal, ezzel megnyílt a lehetőség a támadó számára, hogy visszatérjen a brazil bajnokságba.