2024. 05. 08. Szerda Mihály napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Láncreakció 13:00

Sport

Befejezi pályafutását Kökény?

Szponzor nélkül maradt az esztergomi kajak-kenu sportegyesület. Ha nem érkezik támogató, akkor a klub nem tudja finanszírozni a város egyetlen olimpiai bajnokának, Kökény Rolandnak a felkészülését. A londoni ötkarikás játékokon kajak kettesben aranyérmes sportoló úgy döntött, ha nem rendeződik az anyagi háttere, befejezi pályafutását.

A londoni aranyérem ellenére sem állnak sorban a szponzorok Kökény Roland ajtaja előtt, sőt az olimpia után eddigi főtámogatója is bejelentette: nem tud több pénzt adni. „Magamnak kell finanszírozni mindent ebben az évben, hogyha nem találok támogatót” – fogalmazott Kökény Roland olimpiai bajnok kajakozó.


Az esztergomi klub vezetője azt mondja, szponzor nélkül nem tudják vállalni a sportoló felkészítését. „Februárig megpróbálunk keresni szponzorokat. Az az érdekünk, hogy Rolandnak minél jobb legyen. Olyan körülmények közt és olyan biztonságban tudjon edzeni, hogy tovább tudja folytatni pályafutását. Amennyiben nem tudjuk megteremteni ezeket a feltételeket, akkor természetesen minden további nélkül elengedjük Rolandot, amit nem szeretnénk” – fogalmazott az Esztergomi Kajak-Kenu Sportegyesület klubigazgatója, Pjatacsuk Vitalij.

Az egyesületnél 40 gyermek sportol, bevételük csak a tagdíjakból van. A klub 2013-as költségvetése már biztosított, de Kökény Rolandra már nincs pénz. Kökény úgy döntött, ha nem rendeződik az anyagi háttere, befejezi pályafutását. „Sokan várják már, hogy abbahagyjam, de igazából most egy évre terveztem, augusztusig. Valószínű, hogy abba is fogom hagyni biztosan augusztusban” – nyilatkozta Kökény Roland.

A Dombi Rudolf–Kökény Roland olimpiai bajnok páros a júniusi Európa-bajnokságon és az augusztusi világbajnokságon lapátolhat utoljára az aranyért.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!