2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Sajtóklub 08:05

Sport

Babosék újra az Australian Open elődöntőjében

Babos Tímea és a francia Kristina Mladenovic sorozatban harmadszor jutott be az elődöntőbe női párosban az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

  • Babosék újra az Australian Open elődöntőjében

 

A második helyen kiemelt, világbajnoki címvédő duó kedden az amerikai Cori Gauffot és Caty McNallyt verte két szettben, 1 óra 20 perc alatt.

Babosék brékkel kezdték a mérkőzést, majd 4:2-es vezetésük után ismét elvették ellenfelük szervajátékát, és így 26 perc alatt szettelőnyhöz jutottak. A második játszmában 1:1 után kerültek lépéselőnybe, majd 5:4-nél brék-, illetve meccslabdához jutottak, amivel azonban nem tudtak élni. A befejezés azonban így sem váratott magára sokáig: a következő szervagémjük során három mérkőzéslabdához jutottak, s ezekből a harmadikat használták ki.

Babosék két éve megnyerték a melbourne-i Grand Slam-tornát, tavaly pedig a döntőben maradtak alul.

A páros ellenfele a legjobb négy között a hetedik helyen kiemelt, tajvani Csan Hao-Csing és Csan Latisa lesz.

Eredmény:

női páros, negyeddöntő:

-------------------------------

Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 2.)-Cori Gauff, Caty McNally (amerikai) 6:2, 6:4

Fajta Péter nyolcaddöntős a junioroknál

Fajta Péter második győzelmével bejutott a nyolcaddöntőbe a juniorok között a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

A junior világranglistán 34. magyar kedden a kilencedik kiemelt olasz Flavio Cobollit verte 6:3, 6:2-re. A 17 éves Fajta - aki élete első Grand Slam-tornáján szerepel - később párosban a román Sebastian Gima oldalán 6:3, 6:2-re kikapott egy brit duótól a 16 között.

A viadal honlapja szerint az egyesben vasárnap kiesett Tóth Amarissa párosban is befejezte szereplését az Australian Openen, miután a német Eva Lyssel vereséget szenvedtek egy szlovén-brit kettőstől.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Verstappen nyerte a sprintfutamot

Verstappen nyerte a sprintfutamot

A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok versenyzője nyerte a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati sprintfutamát.
Kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés

Kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés

Ma indul a választási kampány Magyarországon, és mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!