2024. 09. 12. Csütörtök Mária napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Sport

A Puskás Akadémia 1–0-ra legyőzte az MTK-t, így ő került a tabella élére

A Puskás Akadémia 1-0-ra legyőzte a három forduló után szintén pontveszteség nélkül álló, vendég MTK Budapestet vasárnap, az OTP Bank Liga 4. fordulójának zárómérkőzésén, ezzel továbbra is százszázalékos a bajnokságban.

  •  A  Puskás Akadémia 1–0-ra legyőzte az MTK-t, így ő került a tabella élére

A két százszázalékos együttes rangadóját nagy elánnal kezdte a Puskás Akadémia, ám sok helyzetéből egyet sem tudott gólra váltani. A félidő vége felé magára talált az addig keveset mutató MTK, amely Robert Polievka révén kapufáig is eljutott.

A szünet után a - vendégek fehér mezével könnyen összetéveszthető, világoskék szerelésüket sötétkékre cserélő - hazaiak szerezték meg a vezetést, Jonathan Levi volt eredményes. A folytatásban a cserepadról minden csatárát pályára küldő fővárosi gárda igyekezett nyomást helyezni a hazai védelemre, amely azonban jól reagált erre és magabiztosan őrizte meg a megszerzett előnyt.

Forrás: MTI

Fotó: Nemzeti Sport / Dömötör Csaba

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Sérült siklóernyőst mentettek a Gerecsében

Sérült siklóernyőst mentettek a Gerecsében

Sziklafalnak csapódott, súlyosan megsérült siklóernyőst hoztak le szerda éjjel a Gerecsében, a Pes-kő barlang melletti sziklafalról - közölte a Magyar Barlangi Mentőszolgálat koordinátora csütörtökön az MTI-vel.
Orbán Viktor a boszniai szerb elnökkel tárgyalt

Orbán Viktor a boszniai szerb elnökkel tárgyalt

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Karmelita kolostorban tárgyalt Milorad Dodikkal, a Bosznia-hercegovinai Szerb Köztársaság elnökével - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szoboszlai: büszke vagyok a csapatra

Szoboszlai: büszke vagyok a csapatra

Szoboszlai Dominik, a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya azt mondta, büszke az együttesre és a társaira, mert olyan választ tudtak adni a németektől szombaton elszenvedett 5-0-s vereségre, amire ő maga is számított.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!