A tétmérkőzésekre való felkészülés utolsó állomásaként a héten Győrben, az Olimpiai Sportparkban játszik két felkészülési meccset a csapat, az ellenfél a cseh válogatott lesz.
"A válogatott fejlődéséhez fontos, hogy minél több magas intenzitású mérkőzést játsszanak a lányok, ezért örülök, hogy ismét nemzetközi mérkőzésekre készülünk, még akkor is, ha a portugálok, az olaszok és a svédek jóval magasabb szinten játszanak, mint a cseh válogatott, ezért szinte lehetetlen modellezni, hogy mi vár ránk ellenük márciusban. A vb-selejtezők előtti utolsó mérkőzéseken nagyobb hangsúlyt szeretnénk fektetni a védekezésben megvalósítandó játékelemekre, a tétmeccseken ugyanis várhatóan végig nagy nyomás alatt fogunk játszani, de bízom benne, hogy labdabirtoklásban is sikerül előrelépni, és sikerélményekkel a tarsolyunkban utazhatunk Portugáliába" – mondta Frank Tamás a szövetség honlapján.
A szerdai mérkőzés 17 órakor kezdődik, pénteken pedig 15 órakor találkoznak a csapatok.
A válogatott kerete:
Kapusok:
Deczki Vanda (Tolna-Mözs)
Torma Lilla (Molfetta)
Hargas Annamária (TFSE)
Mezőnyjátékosok:
Varga Adél (TFSE)
Tagyi Vivien (TFSE)
Fábián Rebeka (TFSE)
Balogh Noémi (TFSE)
Gajzágó Flóra (DEAC)
Nagy Anikó (DEAC)
Hardon Rita (DEAC)
Fülöp Diána (DEAC)
Krascsenics Csilla (DEAC)
Szabó Bernadett (Tolna-Mözs)
Kiss Gréta (Tolna-Mözs)
Wiesner Dalma (Tolna-Mözs)
Forrás: MTI