2024. 09. 13. Péntek Kornél napja
Jelenleg a TV-ben:

Nagyapám Horthy Miklós

Következik:

Híradó 12:00

Sport

A McLaren pilótája állhatott a Holland Nagydíj dobogója legfelső fokára

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Holland Nagydíjat

  • A McLaren pilótája állhatott a Holland Nagydíj dobogója legfelső fokára

 

Norris mögött a címvédő és a vb-pontversenyben most is éllovas, hazai pályán szereplő Max Verstappen lett a második a Red Bullal, míg a dobogó harmadik fokára a monacói Charles Leclerc állhatott fel a Ferrarival.

A második helyről rajtoló Verstappen sokkal jobban kapta el a piros lámpák kialvását, mint a pole pozíciós Norris, mögöttük a másik McLarenben Oscar Piastrit pedig a mercedeses George Russell rajtolta le, így az első kör végén Verstappen, Norris, Russell, Piastri volt a sorrend az elején.

A 18. körben Norris a célegyenesben aztán simán körbeautózta holland riválisát, ezzel átvette a vezetést. Ekkor már az első két helyen haladó versenyző előnye több mint öt másodperc volt, mert mögöttük Russell jóval lassabb volt, mint a többiek.

Norris az előzés után folyamatosan növelte a különbséget, mögöttük Leclerc Piastrival küzdött, de amikor a 25. körben előbbi kiállt kerékcserére, a boxutcában nemcsak őt, hanem Russellt is megelőzte.

A 200. nagydíját teljesítő Verstappent három körrel később hívták ki kerékcserére, legtovább pedig Piastrit tartotta kint a csapata, aki a 33. körben látogatott ki a boxba. Eközben Leclerc-nek bejött a korai gumiváltás, ugyanis Norris és Verstappen mögé feljött harmadiknak.

Az élen a brit pilóta közben már 12 másodpercnél is nagyobb előnyt autózott ki holland ellenfelével szemben, hátrébb pedig Piastri a jóval frissebb abroncsokon Russellt gyorsan visszaelőzte, majd Leclerc-et is üldözőbe vette. Utóbbit aztán végül nem sikerült megelőznie, így be kellett érnie a negyedik hellyel.

Mivel az élmezőnyből mindenki egykiállásos taktikát választott, a sorrend már nem változott, Norris végül a rossz rajtja ellenére is hatalmas fölénnyel győzött az elmúlt három évben diadalmaskodó Verstappen előtt, ráadásul az utolsó körben a leggyorsabb körért járó plusz egy pontot is bezsebelte.

Forrás: MTI

Fotó: MTI

(a képen: A második helyezett Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője, a győztes Lando Norris, a McLaren brit versenyzője és harmadik helyezett ausztrál csapattársa, Oscar Piastri (b-j) az eredményhirdetésen a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Holland Nagydíjának időmérő edzése után a zandvoorti pályán 2024. augusztus 24-én. A futamot augusztus 25-én rendezik.)

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Budapesten egyeztetnek az unió gazdasági- és pénzügyminiszterei

Budapesten egyeztetnek az unió gazdasági- és pénzügyminiszterei

A magyar uniós elnökség legfontosabb célkitűzése az európai versenyképesség megerősítése, és ez az uniós gazdasági és pénzügyminiszterek nem hivatalos találkozójának fő témája is - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter a Gazdasági és Pénzügyi Tanács (Ecofin) pénteki, budapesti doorstep tájékoztatóján.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!