2024. 05. 25. Szombat Orbán napja
Jelenleg a TV-ben:

Mágnás Miska

Következik:

Híradó 15:00

Phenjan állítólag továbbra is szükségét érzi a csúcstalálkozónak

Hír TV

2018. május 25., péntek 08:41, frissítve: péntek 13:35

Észak-Korea továbbra is bármikor hajlandó az Egyesült Államokkal fennálló vitás kérdések rendezésére. Ezt a kommunista ország külügyminiszter-helyettese közölte, miután az amerikai elnök lefújta a júniusra tervezett találkozót Kim Dzsong Unnal. Donald Trump arra hivatkozott, hogy az észak-koreai diktátor nyíltan Amerika-ellenséges. Észak-Korea egyébként csütörtökön zárta le egyik atomlétesítményét.

Külföldi újságírók előtt robbantották be az észak-koreai nukleáris kísérleteinek létesítményét, és az ide vezető alagutakat. A kommunista állam mind a 6 nukleáris tesztjét Phungeriben hajtotta végre. Felszámolását a két koreai elnök áprilisi találkozóján a békülés szándékaként ígérte meg Kim Dzsong Un észak-koreai vezető. „Az eddig összegyűjtött adatok szerint nincs radioaktív szivárgás, és a környék is sugárzásmentes maradt” – közölte az eseményt követően az észak-koreai hadsereg egyik vezetője.

Szakértők szerint a robbantás amúgy is elkerülhetetlen volt, mivel a kísérleti telep alagútrendszere tavaly beomlott és használhatatlanná vált. Washington az atomfegyverek teljes leszerelését követeli Penjantól, erre azonban Észak-Korea nem volt hajlandó, így Donald Trump csütörtökön lefújta a június 12-ére tervezett csúcsot Kim Dzsong Unnal, nyílt ellenségességre hivatkozva. Arra is figyelmeztetett, hogy az amerikai hadsereg készen áll, ha Phenjan bármilyen meggondolatlan lépést tenne.

„Úgy döntöttem, lemondom a június 12-i szingapúri csúcsot. Bár sok dolog történhet és nagyszerű lehetőségek állnak előttünk, hiszem, hogy ez egy óriási kudarc Észak-Korea számára és az az egész világ számára” – nyilatkozta az amerikai elnök.

Két órával a Phenjanba küldött levél után Trump már arról beszélt, hogy a találkozót később is megtarthatják. „Remélem, minden jól alakul Észak-Koreában. Sok dolog történhet, lehet, hogy a csúcs létrejön, vagy egy későbbi időpontban tartjuk meg a csúcsot” – fogalmazott.

Putyin csalódott

Az orosz elnök Szentpéterváron fogadta közben a francia elnököt. Vlagyimir Putyin sajnálja, hogy elmarad a találkozó, amely szerintük jelentős lépés lett volna a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítése szempontjából. „Reméljük, a párbeszéd folytatódik, megújul és a találkozó létrejön. Egy ilyen találkozó nélkül alig elképzelhető, hogy jelentős előrelépést, megoldást érjünk el egy nemcsak regionális, hanem világ szinten égető kérdésben” – nyilatkozta az orosz elnök.

Emmanuel Marcon is a tárgyalások folytatását sürgette. „A nyilvánvaló nehézségek ellenére a folyamatnak folytatódnia kell, nem szabad, hogy szem elől tévesszük a végcélt, mert az egész térség békéje és biztonsága érdekében erre van szükség” – emelte ki üzenetében a francia elnök.

A japán kormány szerint viszont a nemzetközi közösségnek ki kell kényszerítenie a phenjani politikai fordulatot. „Annak érdekében, hogy Észak-Korea változtasson a politikáján, arra van szükség, hogy Japán, az Egyesült Államok és Dél-Korea folytassa a nyomásgyakorlást, beleértve az ENSZ-szankciókat, olyan országokkal, Kínával és Oroszországgal, amelyek támogatták ezeket” – reagált Szuga Joshide, a japán kabinet főtitkára.

Trump visszavonulója után Észak-Korea azt közölte, továbbra is bármikor hajlandó az Egyesült Államokkal fennálló vitás kérdések rendezésére.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!