2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Mégsem találkozik Trump és Kim Dzsong-Un

Hír TV

2018. május 24., csütörtök 18:25

Mégsem találkozik az észak-koreai vezetővel Donald Trump. Az amerikai elnök ezt egy, Kim Dzsong Unnak írt nyílt levélben közölte. A levélben az áll: az észak-koreai diktátor nyílt ellenségessége miatt érzi úgy, hogy a hónapok óta szervezett találkozónak még sincs itt az ideje. A június 12-re tervezett történelmi tárgyalásra Szingapúrban került volna sor. Észak-Korea ma zárta le egyik atomlétesítményét.

Az atomkísérleti telephez vezető alagutakat külföldi újságírók jelenlétében robbantották fel Észak-Koreában. A telep felszámolását korábban a békülés szándékaként ígérte meg a koreai rezsim. Szakértők szerint azonban ez nem valós gesztus, ugyanis a kísérleti alagútrendszer tavaly szeptemberben összeomlott, és használhatatlanná vált. Washington emellett az atomfegyverek teljes leszerelését követelte Penjantól, erre azonban Észak-Korea nem volt hajlandó, és a következő nyilatkozatot adták ki:

„Nem fogunk sem párbeszédért könyörögni az Egyesült Államoknak, de kényszeríteni sem akarjuk őket, ha nem akarnak tárgyalóasztalhoz ülni. Az Egyesült Államok akár egy teremben akar velünk találkozni, akár nukleáris erejét akarja összemérni velünk, ez csak az ő döntésükön múlik”.

Donald Trump pedig döntött, és szintén a sajtó útján közölte határozatát, egy, Kim Dzsong-Unnak címzett nyílt levélben: „A legutóbbi nyilatkozatában érezhető hatalmas düh és nyílt ellenségesség miatt úgy gondolom, a mostani időszakban nem időszerű megtartani ezt a régóta tervezett találkozót.”

A két ország közti párbeszéd azután vált feszültté, hogy az amerikai alelnök egy interjúban arról beszélt, hogy Észak-Korea könnyen úgy végezheti, mint Líbia, ha nem teljesíti az amerikai követelést.

Líbia 2003-ban feladta tömegpusztító fegyvereit, és nemzetközi ellenőröket engedett be az országba. Néhány évvel később a meggyengült Kadhafi-rezsimet a nyugat által támogatott felkelők megdöntötték. Kim Dzsong Un nem akar ilyen sorsra jutni, ezért akar garanciát kapni arra, hogy a koreai béke nem hoz rezsimváltást. Ebben pedig egyetlen nagyhatalmi szövetségese, Kína is támogatta.

 

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!