2024. 02. 28. Szerda Ákos, Bátor napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 06:50

Összeomlott a daru, több mint 100-an haltak meg

2015. szeptember 12., szombat 12:50, frissítve: szombat 14:29

Leomlott egy daru a mekkai mecsetben. Több mint 100-an haltak meg. A szerkezet áttörte az épület tetejét és rádőlt a bent imádkozókra. A balesetet a heves szél okozta, az elmúlt napokban több homokvihar volt a szaúd-arábiai városban. Mekka az iszlám vallás legfontosabb szent városa, ahová az egész világról érkeznek zarándokok.

A százméteres állvány a mekkai nagymecset tetejére dőlt rá és betörte azt. Odabent épp a pénteki ima zajlott, az épületben sokan voltak. A mentés órákon keresztül tartott, a sérülteket csak a törmelék eltakarítása után tudták kimenteni. A városban napok óta homokviharok voltak, ez okozhatta a balesetet.

– Szeretném kifejezni az együttérzésemet minden családnak, akik érintettek ebben a tragédiában, a két mecset őrzőjének és a koronahercegnek. Az áldozatok száma fájdalmasan magas, reméljük, Isten befogadja őket a paradicsomban. A sérülteknek pedig gyors felépülést kívánunk” – mondta a mekkai emír.


A daru szerkezete teljesen összecsuklott, de csak az épület egy részét rongálta meg. A mekkai nagymecset a világ legnagyobb épületei között van: 350 ezer négyzetméteres, 900 ezer ember befogadására alkalmas és épp most bővítik, a daruk is ezért vannak itt. Az építkezés miatt a szent hétre érkező látogatók számát is korlátozzák. A zarándoklat, a hadzs időpontja a holdnaptár miatt minden évben máskor van, idén szeptember 21. és 26. között lesz.

Magyarország részvétét fejezte ki a mekkai nagymecsetben történt balesettel kapcsolatban. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleményében azt írta: erkölcsi támogatását ajánlja a balesetben elhunytak családjának és mihamarabbi felépülést kíván a sérülteknek.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!