Kétszáz migráns veszett oda a líbiai partoknál
2015. augusztus 28., péntek 10:15, frissítve: péntek 10:51
A Vörös Félhold munkatársai találták meg a menekültek holttesteit egy hajóban Zuárában, ahonnan a legtöbb bevándorló indul Európába. A hajó éjszaka süllyedt el. „Bevándorlók vagyunk, természetesen illegálisak, ez köztudott, és elsüllyedtünk. A hajó rossz állapotban volt, és az emberek meghaltak. Minket a líbiaiak megmentettek, isten áldja meg őket” – mondta egy szíriai menekült. A szíriai férfi azt mondta, hogy rákényszerültek erre az útra. „Értesítettek bennünket az illegális menekültekkel történtekről a zuárai partoknál. Az egységünk 198 különböző nemzetiségű személyt mentett ki. 66 embert halva találtunk, ezidáig” – közölte a Vörös Félhold szóvivője.
Közben kikötött a szicíliai Palermóba az a svéd hadihajó, amelynek legénysége szerdán ötven holttestre bukkant egy illegális bevándorlókat szállító hajó rakodóterében Líbia partjainál. „Egy százharminc embert szállító gumicsónak mentéséhez hívtak bennünket, amikor odaértünk, láttuk, hogy van ott egy fából készült hajó is. Előbb a csónakot mentettük, mert az volt nagyobb veszélyben. Egy óra múlva kezdtük menteni a hajón lévő ötszáz embert. A hajón észrevettünk egy tolóajtót, és amikor felnyitottuk, akkor láttuk a holttesteket” – mondta a svéd hajó szóvivője.
A szóvivő szerint a menekültek megfulladtak, mert a túlzsúfolt raktérben nem volt levegő. Az ENSZ adatai szerint idén eddig kétezer-négyszáz bevándorló vesztette életét, tavaly egész évben 3300 ember fulladt a Földközi-tengerbe.
Forrás: Hír TV