A megmozdulásokról a helyi sajtó is felvételeket tett közzé, több videó és kép pedig a közösségi médiára is felkerült.
A rendőrség kordonokat állított fel a rendőrkapitányságtól nem messze található hotel köré, melyben Bolsonaro utódja, a január 1-jén beiktatandó Luiz Inácio Lula da Silva szállt meg. Az épület fölött helyszíni beszámolók szerint helikopter is köröz.
A következő kormányban az igazságügyi tárca élére kerülő Flávio Dino a sajtónak azt mondta, Lula biztonságban van, "semmilyen veszély nem fenyegeti", továbbá elfogadhatatlannak nevezte a rendőrkapitányság ostromára tett kísérletet.
A brazil hatóságok azt közölték, a tiltakozások azt követően robbantak ki, hogy a rendőrség le akart tartóztatni egy embert, aki részt vett egy korábbi, Bolsonaro melletti megmozduláson.
Bolsonaro hívei az októberi elnökválasztás óta többször vonultak az utcára. A voksolás eredményét az elnök pártja, a Liberális Párt is megkérdőjelezte arra hivatkozva, hogy "helyrehozhatatlan szabálytalanságokat" tapasztaltak az elektronikus szavazógépekkel kapcsolatban, amelyek hatással lehettek a végkimenetelre.
Bár a kérvényt november végén elutasították, Bolsonaro támogatóinak egy része továbbra sem ismeri el az elnök vereségét és átállásra szólították fel a hadsereget.