A föderáció elnöke szerint elsődleges Oroszország számára a partnerség megerősítése Vietnámmal. Vlagyimir Putyin hanoi látogatása során azt mondta: országaik között fokozatosan fejlődnek a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok. Moszkva fontolóra vette nukleáris doktrínája módosítását. A vietnámi államfő pedig úgy fogalmazott: Hanoi és Moszkva hasonlóan értelmezi az ázsiai-csendes-óceáni helyzetet. To Lam elnök ezzel arra célzott, hogy Kína és az Egyesült Államok egyaránt arra törekszik, hogy kiterjessze befolyását a térségben. Washington pedig, nemtetszését fejezte ki Vlagyimir Putyin vietnámi látogatása miatt.
Az orosz elnök ázsiai útja túlmutat a kormányközi kapcsolatokon. Vlagyimir Putyin észak-koreai és vietnámi látogatása egy Nyugat-ellenes szövetség megerősítéséről szól. Erre hívta fel a figyelmet Nógrádi György. A biztonságpolitikai szakértő hozzátette: egyértelművé vált, hogy Moszkva új vörös vonalakat húz.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
Mi az, amit, ha nem tudunk az amerikai politika hátteréről, akkor csak vakon tapogatózunk, erről beszélt az Amerika Választ című műsorunkban Kusai Sándor volt pekingi nagykövet és Szendrei Róbert Amerika-szakértő Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.