A Nicolas Maduro híveiből álló Alkotmányozó Nemzetgyűlés elnöke arról számolt be, hogy nyolc fegyveressel végeztek, kettő pedig őrizetbe vettek, és lefoglaltak egy nagyobb fegyverarzenált is. Az elnök szerint puccskísérlet történt, amiért Kolumbia és az Egyesült Államok a felelős.
Az invázióra válaszul Venezuela készültségbe helyezte hadseregét.
A venezuelai szocialista vezetés bírálói szerint Maduro már többször rendezett meg puccskísérleteket. Az ellenzék szerint 2018-ban, tisztázatlan körülmények között újraválasztott elnök, ezzel akarja hatalmát bebiztosítani.
A latin-amerikai országban hónapok óta polgárháború dúl, az emberek éheznek, a gazdaság összeomlott. Súlyos válságba került az ország egészségügyi rendszere is: komoly gyógyszerhiány alakult ki, és nincs utánpótlás gyógyászati eszközökből, ami a koronavírus járvány idején súlyos veszélyt jelent a lakosságra. A hatalmi harc továbbra is folyik a jelenlegi elnök és az önmagát tavaly januárban Venezuela ideiglenes elnökévé nyilvánító Juan Guaidó ellenzéki vezető között.
Az Egyesült Államok március végén bejelentette, hogy drogkereskedelem és pénzmosás miatt vádat emel Nicolas Maduro és az ország másik négy magas rangú tisztviselője, köztük a legfelsőbb bíróság elnöke ellen is. Amerika 15 millió dolláros vérdíjat tűzött ki a venezuelai elnökre.
Hír TV