2024. 05. 10. Péntek Ármin, Pálma napja
Jelenleg a TV-ben:

Balaton retró

Következik:

Híradó 12:00

Külföld

Venezuela készültségbe helyezte a hadsereget

Venezuela készültségbe helyezte hétfőn a hadsereget a "terrorista zsoldosok" elvetélt partraszállását követően, amellyel összefüggésben - legfrissebb értesülések szerint - tizenhárom embert vettek őrizetbe a latin-amerikai ország partvidékén.

  • Venezuela készültségbe helyezte a hadsereget

 

"A fegyveres erők több mint 25 ezer tagját mozgósítottuk, hogy országunk minden egyes centiméterét megtisztítsuk a zsoldosoktól, félkatonai szervezetektől és az egyéb fenyegetésektől" - hangoztatta Remigio Ceballos, a hadsereg stratégiai parancsnokságának vezetője az állami televízióban nyilatkozva.

Nicolás Maduro venezuelai elnök hétfőn bejelentette, hogy tizenhárom "terroristát" fogtak el, köztük két amerikai állampolgárt, akiket zsoldosoknak nevezett. Mint mondta, egy összeesküvésben vettek részt, amelynek célja az lett volna, hogy elmozdítsák őt a hatalomból.

"Tizenhárom terroristát fogtunk el. Eszközöket is lefoglaltunk, amelyeket a tervük végrehajtásához akartak felhasználni. Kábítószert, dollárt, fegyvereket, műholdas telefonokat, rádió adóvevőket és éjjellátó készülékeket találtunk náluk" - mondta a venezuelai elnök. "Rambót játszottak, hősködni akartak" - hangoztatta. Hozzátette: a venezuelai hatóságok előre tudomást szereztek a tervről.

Maduro az állami televízióban nyilatkozva felmutatta Airan Berry és Luke Denman állítólagos útlevelét és egyéb személyazonosító okmányát. Emellett az állítólagos partraszállási akciót magára vállaló Jordan Goudreau egykori amerikai zöldsapkás katona vezette floridai székhelyű Silvercorp munkatársaiként azonosította őket.

Goudreau hétfőn szintén Denman és Berry néven azonosította a venezuelai hatóságok kezére került amerikaiakat. Mint mondta, együtt szolgált velük Irakban és Afganisztánban és részt vettek a venezuelai akcióban. Goudreau szerint a két amerikai a venezuelai biztonsági erőkkel történt vasárnapi összecsapást követően Aruba szigetén várt egy hajóra, amely üzemanyaggal segített volna nekik, hogy elhagyhassák a térséget.

Az amerikai külügyminisztérium egyelőre nem reagált az állítólagos őrizetbe vételekre, az Egyesült Államok vezetése pedig határozottan tagadta, hogy köze lett volna a történtekhez.

Tarek William Saab venezuelai főügyész korábban a Twitteren arról számolt be, hogy a biztonsági erők hétfőn újabb nyolc embert fogtak el, akik szintén tengeri úton próbáltak bejutni a latin-amerikai országba. Mint írta, ez a csoport is zsoldosokból állt, akik kapcsolatban állhatnak a vasárnapi támadókkal. Köztük volt Antonio Sequea, a venezuelai nemzeti gárda egyik századosa is, aki egy éve részt vett egy katonai kaszárnyában kitört lázadásban Maduro ellen.

A venezuelai állami televízió hétfőn képsorokat mutatott az újabb őrizetbe vett személyekről, akik a felvételeken a földön hasaltak hátrakötött kézzel. A csoport tagjait a híradás szerint az Aragua államban található Chuao településének partjai előtt fogták el halászok, akik a venezuelai népi mozgósítási erők tagjai.

"Kétségtelen, hogy az imperialisták szervezték ezt a támadást a hazánk ellen" - írta Diosdado Cabello, a venezuelai Alkotmányozó Nemzetgyűlés (ANC) elnöke hétfőn a Twitteren az Egyesült Államokra utalva. A politikus közzétett egy videót is mikroblogján, amin a foglyul ejtett "zsoldosok" egyike, Josnars Adolfo Baduel egy biztonsági tisztségviselő kérdésére válaszolva a vele együtt elfogott két amerikai állampolgárról beszélt.

Az AP amerikai hírügynökségnek nem sikerült ugyanakkor független forrásból megerősítenie az amerikai állampolgárok elfogásáról szóló értesülést.

Diosdado Cabello vasárnap közölte Caracasban, hogy nyolc "terrorista zsoldossal" végeztek és két társukat őrizetbe vették Venezuela északi partvidékén egy inváziós kísérlet során. A támadók szerinte pirkadatkor próbáltak csónakokon bejutni Venezuelába, és sok fegyver volt náluk, s a Caracastol mintegy 32 kilométerre lévő La Guairában szálltak partra. Cabello meggyőződése szerint a háttérben az Egyesült Államok és Kolumbia áll. Az elfogottak egyike venezuelai állampolgár, aki Cabello szerint azt vallotta, hogy az amerikai drogellenes hivatalnak (DEA) dolgozik.

Amerikai és kolumbiai illetékesek is tagadták a caracasi vezetők állításait.

Az AP hétfőn arról számolt be, hogy egy volt amerikai zöldsapkás az állítja, hogy ő szervezte meg Caracas közelében Nicolás Maduro venezuelai elnök megbuktatására irányuló elvetélt partraszállást. Jordan Goudreau, aki Irakban és Afganisztánban is szolgált, illetve Javier Nieto nyugalmazott venezuelai katonatiszt egy meg nem nevezett helyszínről videofelvételt tett közzé. Ebben azt állították, hogy ők szervezték meg a Maduro elleni puccskísérletet, a Gideon fedőnevű műveletet.

A venezuelai ellenzék és az amerikai hatóságok szerint Maduro, illetve szövetségesei rendezhették meg a támadást.

A venezuelai belpolitikai válság tavaly januárban vált még súlyosabbá, azt követően, hogy Juan Guaidó Venezuela ideiglenes elnökének kiáltotta ki magát. Azóta az Egyesült Államokkal az élen számos nyugati és térségbéli ország elismerte őt ebben a tisztségében mindaddig, amíg szabad választásokat nem tartanak. Maduro ennek ellenére meg tudta őrizni a hatalmát, nem utolsósorban a venezuelai hadsereg és kulcsfontosságú szövetségesei, köztük Kína, Oroszország, Kuba és Törökország támogatásának köszönhetően. Az olajjövedelmekből egykor meggazdagodott Venezuela ezenkívül az elmúlt években történetének egyik legsúlyosabb gazdasági válságát éli át.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Mianmarban buddhista kolostort támadott a légierő, sok a halott és a sebesült

Mianmarban buddhista kolostort támadott a légierő, sok a halott és a sebesült

Legalább 16 ember meghalt egy mianmari buddhista kolostorban a katonai junta légicsapásában, mintegy ötvenen pedig megsebesültek a csütörtök reggeli támadásban az ország középső részén fekvő Magway régióban - közölte a dpa német hírügynökséggel egy szemtanú, aki a mentési munkálatokban is részt vett.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A nap kérdése

A nap kérdése

Egyetért az ukrán elnökkel, hogy készen állnak az uniós csatlakozásra?
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!