2024. 05. 19. Vasárnap Ivó, Milán napja
Jelenleg a TV-ben:

Svenk

Következik:

Vezércikk 08:05

Külföld

Újabb komoly katonai akciókba kezdett az izraeli hadsereg, gyermekek is az áldozatok között

A Gázai övezet déli részén fekvő Rafahra civilek életét követelő légicsapásokat mért, Ciszjordániában pedig szárazföldi hadműveletet hajtott végre az izraeli hadsereg szombatra virradóan.

  • Újabb komoly katonai akciókba kezdett az izraeli hadsereg, gyermekek is az áldozatok között

A gázai egészségügyi hatóságok szombaton közölték, hogy az éjjel légitámadás érte Rafah város egyik lakóépületét, legkevesebb kilencen meghaltak, többségükben gyermekek. Egy rokon elmondása szerint a Rafah nyugati, Tel Szultán nevű negyedét ért rakétatámadás áldozatai - hat gyermek, két nő és egy férfi - mind egy család tagjai voltak.

A gázai palesztin hatóságok közlése szerint az éjszaka folyamán egy másik légicsapás is érte Rafahot, ottani esetleges áldozatokról azonban nem érkezett jelentés.

Az izraeli hadsereg (IDF) arról számolt be, hogy pénteken rakétaindító állásokra mért légicsapást a Gázai-övezet északi részén fekvő Bét Hanunban, ahonnan a Hamász aznap a Gázai övezettel szomszédos izraeli Szderót várost támadta. Emellett további többtucatnyi célpont ellen indult bevetés - fűzték hozzá.

Ciszjordániában szárazföldi katonai műveletbe kezdett az IDF

A palesztin egészségügyi hatóságok szombati jelentése szerint az izraeli erők legalább két palesztint megöltek, hetet pedig megsebesítettek Núr as-Sámsz menekülttáborban, amelyet a hadsereg kordonnal zár el a külvilágtól.

Meg nem erősített palesztin médiajelentések szerint az izraeli katonaság további négy embert megölt, köztük az Iszlám Dzsihád terrorszervezet helyi parancsnokát, emellett számos palesztint őrizetbe vettek, és jelentős károkat okoztak az utakban, egészségügyi létesítményekben és lakóépületekben.

Az Iszlám Dzsihád szombaton közölte, hogy fegyveresei reggel heves tűzpárbajt vívtak az izraeli erőkkel a menekülttábor közelében fekvő Tulkaremben. A város lakói az izraeli agresszió ellen tiltakozva általános sztrájkba léptek, szombaton az üzletek, az éttermek és a kormányhivatalok is zárva tartottak.

Az IDF megerősítette, hogy a helyi terrorista infrastruktúra felszámolására péntek óta hadműveletet hajt végre a körzetben, közleményük szerint válaszul arra, hogy ott állomásozó erőiket tűz alá vették és pokolgépekkel támadták. A hadműveletben négy izraeli katona megsebesült - jelentették.

A palesztin egészségügyi minisztérium szombati tájékoztatása szerint a Hamász Izrael ellen október 7-én elkövetett terrortámadása óta az izraeli erők csaknem 450 palesztint öltek meg Ciszjordániában, míg a Gázai övezetben több mint 34 ezret. Az utóbbi egy napban legkevesebb 37 palesztin halt meg, 68 pedig megsebesült izraeli légicsapásokban.

Fotó: Áldozatokat keresenek a romok között, miután izraeli légicsapás ért egy lakóházat a Gázai övezet déli részében levő Rafah menekülttáborban 2024. április 19-én. MTI/EPA/Haiszam Imad

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Csökkenő forgalomban esett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban esett a BUX a héten

A részvénypiac forgalma a héten 49,84 milliárd forint volt az előző héten elért 59,47 milliárd forint után, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!