A hajó fedélzetén több száz migráns utazott a görög bevándorlási hivatal egyik illetékese szerint.
A görög hatóságok eddig 104 embert mentettek ki a tengerből. Négyet közülük kihűlés miatt kórházban ápolnak, az utasok közül senki sem viselt mentőmellényt.
"Szerda kora reggel óta nagyszabású mentőakció zajlik Pülosznál, ahol felborult egy migránsokat szállító halászhajó" - írta közleményében a parti őrség.
A szerencsétlenül járt embereket a Peloponnészosz déli részén található Kalamata kikötőjébe szállítják. A hajótörés nemzetközi vizeken történt, 47 tengeri mérföldre Pülosztól, a Jón-tengeren.
A mentőakcióban a kikötői rendőrség járőrhajóin kívül a görög haditengerészet egy fregattja, a légierő repülőgépe és helikoptere, valamint hat, a térségben tartózkodó hajó vett részt.
A hatóságok tudomása szerint a szerencsétlenül járt hajó utasaival a líbiai Tobrukból Olaszországba tartott.
A hajót először kedd délután vette észre az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség (Frontex) egyik repülőgépe, de a fedélzeten tartózkodók visszautasították a segítséget - tették hozzá a görög hatóságok.
Ugyancsak szerda reggel Krétától délre is bajba került egy körülbelül nyolcvan embert szállító vitorlás, amelyet bevontattak Kaloi Liménesz kikötőjébe.
Múlt szombaton kilencven embert mentettek meg egy hajóról Görögország déli partjainál.
Görögország vizein gyakran kelnek át a szomszédos Törökország területéről kiindulva Észak-Európába igyekvő emberek, és sűrűn történnek halálos kimenetelű hajótörések. Előfordul, hogy az embercsempészek ebből az irányból próbálják megközelíteni Olaszországot, Kréta vagy a Peloponnészosz déli része mentén hajózva.