2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Napi aktuális 19:45

Külföld

Új igazolás, arról, hogy a magzatok emberek

Immár igazolást kaphatnak veszteségükről azok az angol szülők, akik a várandósság 24. hete előtt veszítették el gyermeküket – számolt be a BBC. Az intézkedésért kampányolók üdvözölték a döntést, mondván, hogy így családok milliói kaphatnak elismerést arról, hogy gyermekük valóban létezett.

  • Új igazolás, arról, hogy a magzatok emberek

Az igazolást 2018-ig visszamenőleg bárki igényelheti, aki a következő három feltételnek megfelel: legalább 16 éves, a vetélés idején Angliában lakott és a gyermek egyik szülője, vagy pótanyja. Az igénylést egy online kormányzati felületen lehet benyújtani.

Az Axióma tájékoztatása szerint a módosításra azért volt szükség, mert a várandósság 24. hete után elhalálozó magzatokat eddig is nyilvántartásba vették, tekintve, hogy ettől a ponttól a halálesetet halva születésnek minősítik.

A 24. hétnél korábbi esetekben azonban erre eddig nem volt lehetőség, annak ellenére, hogy a vetélések döntő többsége ebben az időszakban következik be. A becslések szerint minden ötödik nő élt már át vetélést az Egyesült Királyságban.

Egy közelmúltban készült független felmérés azt vizsgálta, hogy a brit egészségügy (az NHS) hogyan tudná jobban támogatni a vetélést átélő szülőket. A felmérés végül 73 ajánlást fogalmazott meg.

Az Egyesült Királyságban évente negyedmillió vetélést és több mint 11 ezer méhen kívüli terhesség miatti kórházi ellátást regisztrálnak. Ráadásul 2021-ben 3300 nőnek kellett orvosi okokból megszakítania a terhességét. A kormány ezen adatokra válaszul döntött a vetélési igazolás bevezetése mellett.

Fotó: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Róma nem küld csapatokat Ukrajnába + videó

Róma nem küld csapatokat Ukrajnába + videó

Szakértők szerint a francia elnök korábbi kijelentése, melyben NATO erők ukrajnai jelenlétét szorgalmazta, figyelmeztetés volt a nyugat számára arra az esetre, ha Moszkva elfoglalná Kijevet.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!