2024. 04. 22. Hétfő Csilla, Noémi napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 17:25

Külföld

Tüntettek az új olasz kormány ellen

Több mint százezren tüntettek az új olasz kormány ellen Rómában. A legnagyobb vasas szakszervezet vezetője és hívei azt követelik, hogy a kormány új beruházásokkal teremtsen munkahelyeket. A bal- és jobboldali támogatással hosszú huzavona után létrejött kabinet támogatottsága az utóbbi alig több mint két hétben kilenc százalékot zuhant.

A munkanélküliség csökkentését követelik a tüntetők az új olasz kormánytól, amelynek május elejétől 43 százalékról 34 százalékra esett vissza a népszerűsége. A római főtérre több mint százezer vörös zászlós tiltakozó vonult, köztük demokrata politikusok is voltak. A tüntetők ezt azzal a transzparenssel is kifejezték, amelyen az volt olvasható, hogy nem akarnak tovább várni. „A kormány eddig az adókra és az építkezésekre összpontosított, ahelyett, hogy a munkanélküliséggel foglalkozott volna” – mondta felháborodottan egy tüntető.


A legnagyobb ágazati érdekképviselet, a Fiom fémipari szakszervezet által meghirdetett tüntetéshez más szakszervezetek, diákok, munkanélküliek és nyugdíjasok is csatlakoztak. „Beruházásokra van szükség. Ha nem sikerül beindítani a magánberuházásokat, egyetlen új munkahely sem lesz. Ha a kormány tényleg uralni akarja a helyzetet, akkor nem folytathatja azt, amit Monti és Berlusconi csinált, új politikára van szükség” – jelentette ki a szakszervezet vezetője.

Az új olasz miniszterelnök azt ígérte, hogy fellendíti a gazdasági növekedést, és elsődleges fontosságúnak tartja a munkanélküliség csökkentését, mindenekelőtt a fiatalok körében. Enrico Letta egymilliárd eurót különített el arra, hogy támogassák az ideiglenesen munka nélkül maradt embereket, ez a jelek szerint azonban kevésnek bizonyult.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: A diplomáciának kell átvennie a fegyverszállítások helyét

Szijjártó Péter: A diplomáciának kell átvennie a fegyverszállítások helyét

A brüsszeli döntéshozók világháborús készülődéssel reagálnak a mostanra kritikussá vált ukrajnai harctéri helyzetre annak ellenére is, hogy a fegyverszállítások stratégiája totális kudarcot vallott az utóbbi évek során - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxembourgban.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!