2024. 06. 23. Vasárnap Zoltán napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 07:00

Külföld

Trump: Mégsem az elsők között oltják be a Fehér Ház dolgozóit

A Fehér Házban dolgozók nem az elsők között kapják meg az engedélyezett oltóanyagot az új típusú koronavírus ellen, hacsak nem különösen indokolt - tudatta Donald Trump amerikai elnök a Twitteren, helyi idő szerint vasárnap éjjel.

  • Trump: Mégsem az elsők között oltják be a Fehér Ház dolgozóit

Nem sokkal korábban a Reuters kormányzati forrásokra hivatkozva azt írta, hogy az elnök, Mike Pence alelnök és az elnöki hivatal létfontosságú munkatársai már hétfőn megkaphatják az oltást.

Trump azt írta, hogy egyelőre ő maga sem oltatja be magát, de alig várja, hogy a megfelelő időben megkaphassa a védőoltást. Trump és több munkatársa is átesett már a fertőzésen.

Az amerikai járványügyi központ szombaton tett hivatalosan javaslatot az oltókampány megkezdésére a Pfizer és a BioNtech által kifejlesztett oltóanyaggal, amelyet hétfőn az ország 145 pontjára juttatnak el, és első körben az egészségügyi dolgozóknak, valamint az idősotthonokban lévőknek adnak majd be.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Szélesvásznú történelem: Szerelem + videó

Szélesvásznú történelem: Szerelem + videó

1971-ben Darvas Lili, Törőcsik Mari és Darvas Iván főszereplésével, Makk Károly rendezésében mutatták be a Cannes-ben a zsűri nagydíjával is kitüntetett Szerelem című filmet. A Szélesvásznú történelem adásában Bencze Ilona Jászai Mari-díjas színművésznővel és Lukácsy György filmkritikussal beszélgettünk a magyar filmtörténelem egyik legfontosabb alkotásáról.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!