2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról 10:50

Külföld

Trianonra az autonómia a válasz

  • Trianonra az autonómia a válasz

Tőkés László a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) pénteki ülését követő sajtótájékoztatóján kifejtette: a KMAT legutóbb március elején ülésezett, akkor az utódállamok által ünnepelt 100 éves évforduló kapcsán előirányoztak egy konferencia- és rendezvénysorozatot. Felidézte: „konstruktív magyar hozzáállást” javasoltak, álláspontjuk szerint a válasz Trianonra az autonómia. Nem a konfrontáció útján szeretnének járni, hanem a megértés, a megbékélés útján, jegyezte meg.

Egy felhívást is intéztek a romániai magyar autonómia ügyében a román parlamenthez, azt indítványozva, hogy a centenárium alkalmából a két nemzet harmonikus együttműködése előtt azzal nyissanak utat, hogy megkezdődik a párbeszéd az autonómiáról. Erre a felhívásra azóta sem érkezett válasz, s a hallgatás ezúttal nem beleegyezés, hanem a kezdeményezésük semmibe vétele, értékelt Tőkés László.

Autonómiára nincs lehetőség anélkül, hogy a többségi nemzettel nem jutnak megegyezésre, autonómia nélkül pedig minden kisebbségpolitika csupán öncsalás, jelentette ki az erdélyi magyar politikus. Úgy fogalmazott, a magyar közösség önrendelkezési joga nélkül, a tanügyi autonómia nélkül kínszenvedés ami folyik. Szerinte Kárpátalján a teljes magyar nyelvű oktatás megsemmisítésének réme fenyeget, s ez ellen szinte eszköztelenek.

Azt mondta, a KMAT tagszervezeteivel erősítenék, szélesítenék az együttműködést az autonómia megteremtése érdekében.

Tőkés László jelezte, október 12-én Kolozsvárott közös román–magyar találkozót tartanak, ahol közös nyilatkozat kiadására készülnek a vallásszabadság házában. Brüsszelben Románok és magyarok Európában címmel tartanak majd konferenciát. Október 27-én az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács közös küldöttgyűlést tart, november 18-án Sepsiszentgyörgyön lesz székely nagygyűlés, tette hozzá. 

Szolidaritást vállalnak a kárpátaljai magyarokkal

Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke kiemelte: a legkritikusabb a környező országok közül a kárpátaljai helyzet. Az ukrán kormány hasonlóan más utódállamokhoz nemhogy ígéreteit nem tartja be, hanem szándékosan azon munkálkodik, hogy feszültséget generáljon a kapcsolatokban. Mint mondta, abban érdekeltek, hogy Magyarország és az utódállamok kormányai, többségi nemzetei között jó legyen a viszony. Jelezte: szolidaritást vállalnak a kárpátaljai magyarokkal, káros, ha az ottani magyarok választási kampány célpontjává válnak.

Hozzátette: Erdély vonatkozásában az év jól kezdődött, három erdélyi magyar párt közös nyilatkozatot írt alá az autonómia ügyében. Ugyanakkor azokat a jogokat igyekeztek megnyirbálni, amiket eddig gyakorolhattak, különösen az oktatás területén – mutatott rá, hangsúlyozva: nem adják fel, az autonómia számukra stratégiai kérdés.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!