Tovább erőltetik az ukrán légtérzár megvalósítását a balti államok
Megosztás itt:
2022. március 24., csütörtök 12:27
| HírTV
A közmédia értesülései szerint három balti ország - a lettek, litvánok, észtek - azzal a javaslattal érkeznek a mai NATO-csúcsra, hogy a szövetség létesítsen repüléstilalmi övezetet Ukrajna légterében. Az ukrán államfő kérését korábban maga az Észak Atlanti Szövetség, a NATO, több tagállam és Jens Stoltenberg főtitkár is elutasította. A csúcstalálkozóval kapcsolatban Pócza Istvánt, a Batthyány Lajos Alapítvány szakmai programvezetőjét kérdeztük.
Gelencsér Ferenc pártelnök szerint a Momentum egy kompromisszumra kész párt, és a főpolgármester az elmúlt négy évben rászolgált a Momentum, mint liberális párt támogatására. A téma kapcsán a HírTV stúdiójában Lampé Ágnes és Forgács István ütköztette véleményét.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
Egy bizonyos Oz Davidian az autójával összesen 120 embert mentett ki a Nova fesztiválon kitört Hamász-mészárlás közben és után. A férfi megállás nélkül kutatott túlélők után, a fedélzeti kamerájával fel is vette az egész esetet. A férfit nyugodtan nevezhetjük Izrael nemzeti hősének.
A család nem oka, hanem megoldása az éghajlati válságnak, a fenntartható jövőhöz fenntartható demográfiára van szükség - hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök pénteken az ENSZ Éghajlatváltozási Konferenciáján (COP28) Dubajban.
Az orosz-ukrán háború befejezte az első szakaszát és belépett a másodikba - közölte Boján Csukov bolgár geopolitikai szakértő a közösségi oldalán, melyet a Mandiner szemlézett.