2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Sajtóklub 08:05

Külföld

Szombat reggel óta négyszázötven rakétát lőttek Gázából

Szombat reggel óta négyszázötven rakétát lőttek Gázából Izrael felé, éjszaka is folytatódtak a támadások. Benjámin Netanjahu erőteljes izraeli támadásokat rendelt el válaszul a gázai fegyveresek ellen.

  • Szombat reggel óta négyszázötven rakétát lőttek Gázából

Az izraeli katonai rádió vasárnapi jelentése szerint az izraeli miniszterelnök a szokásos heti kormányülés kezdetén bejelentette, hogy "erőteljes támadásokat" rendelt el, és hogy a Hamász vezetői "súlyos árat" fognak fizetni a szombat reggel óta folytatott rakétatámadásokért.

Netanjahu azt is közölte, hogy a Hamász nemcsak saját harcosainak a tetteiért felelős, hanem az általa vezetett Gázai övezetben működő Iszlám Dzsihád terrorszervezet cselekedeteiért is.

Ezután a kormányfő részvétét fejezte ki az egyik rakéta halálos áldozata családjának, és jobbulást kívánt a rakétatámadások több tucat, jelenleg is az ország déli részének kórházaiban ápolt izraeli sebesültjének.

Az izraeli hadsereg vezetése közölte, hogy célba vették az övezet déli részén az Iszlám Dzsihád egyik csoportját, amely egy fegyverraktárban tartózkodott. Palesztin oldalról egyelőre nem számoltak be az ott történt esetleges sebesülésekről.

Az izraeli katonai vezetők a gázai határhoz vezényelték a hetes számú páncélos zászlóaljat, hogy felkészüljenek arra, hogy a következő napokban esetleg fokozódnak a hadműveletek, miután éjszaka is több mint száznegyven rakétát lőttek Gázából izraeli területre a katonai rádió közlése szerint.

Vasárnap egy aknavető lövedéke egy óvoda mellett csapódott be az övezet szomszédágának egyik izraeli településén. Az óvoda üres volt, mert a hadsereg polgári védelmi egységeinek utasítása alapján vasárnap - amely a hét kezdete, teljes értékű munkanap Izraelben - Gáza negyven kilométeres körzetében zárva kell tartani az oktatási intézményeket.

A légierő éjszaka is több tucat épületet lőtt válaszul az övezetben, köztük a Hamász és az Iszlám Dzsihád helyi vezetőinek otthonait, valamint vasárnap reggel egy éppen rakétát indító fegyveres csoportot.

Jonathan Kornikusz hadnagy, katonai szóvivő azt közölte a Jediót Ahronót című újság honlapjával, a ynettel, hogy a szombaton rakétatámadás nyomán elhunyt állapotos, kisgyerekes gázai asszonyt, valamint tizennégy hónapos kisgyermekét nem izraeli, hanem gázai rakéta ölte meg, amely nem jutott el Izraelig, hanem még az övezeten belül csapódott be.

Előzőleg a gázai egészségügyi minisztérium azt állította, hogy Izrael végzett a harminchét éves Szeba Abu Ararral és gyermekével Gáza város keleti részében lévő otthonában szombaton. Az övezet legnagyobb településének, Gáza városnak a keleti határa a gázai-izraeli határ közelében fekszik.

Délután temetik az 58 éves, négygyerekes Móse Agadit, aki szombat éjjel Askelónban, egy ház kapujában halálosan megsebesült. A 2014-es, ötven napig tartó gázai Erős Szikla hadművelet óta ő volt az első halott, aki gázai rakétatámadásban vesztette életét.

Izraelt kényes időpontban érték az újabb támadások, ugyanis jövő szerdán kezdődik a legfontosabb nemzeti ünnep, az emlékezés napja, majd csütörtökön a függetlenségi nap, amelyen hagyományosan rengeteg szabadtéri rendezvényt szerveznek országszerte. Emellett május közepén megkezdődik Tel-Avivban az Eurovíziós Dalfesztivál, amelyre egész Európából több ezer vendéget várnak. Katonai szakértők szerint éppen ezért valószínűtlen egy olyan nagyobb izraeli ellencsapás, amely akár hosszan tartó rakétaháborúhoz vezethetne a Hamásszal és az Iszlám Dzsiháddal.

A Gázai övezetből kilőtt rakéta végzett egy izraeli férfivel

Az 58 éves, négygyerekes Móse Agadi a kórházban halt bele sebeibe. A férfi háza udvarán tartózkodott, amikor a rakéta becsapódott.

Az Iszlám Dzsihád gázai iszlamista szervezet eközben arról számolt be, hogy két fegyverese életét vesztette egy izraeli csapásban vasárnapra virradóra. A csoport előző nap azzal fenyegetőzött, hogy pokollá teszi az övezet környékén lakók életét, ha Izrael nem szünteti be a gázai katonai célpontok elleni csapásokat.

Szombat óta négyszáznál több rakétát lőttek ki a Gázai övezetből Izrael területére, amelyre válaszul izraeli harckocsik és harci repülőgépek mintegy 200 támadást hajtottak végre gázai célpontok ellen. Az övezetet uraló Hamász azzal fenyegetőzött, hogy további területekre terjeszti ki a támadásokat, köztük Tel-Avivra és környékére is.

Mindeközben Kairóban tűzszüneti tárgyalások zajlanak Egyiptom közvetítésével a palesztin és az izraeli fél között, hogy véget vessenek a harmadik napja tartó erőszakhullámnak.

Izraelt kényes időpontban érték az újabb támadások, ugyanis jövő szerdán kezdődik a legfontosabb nemzeti ünnep, az emlékezés napja, majd csütörtökön a függetlenségi nap, amelyen hagyományosan rengeteg szabadtéri rendezvényt szerveznek országszerte. Emellett május közepén megkezdődnek Tel-Avivban az eurovíziós dalfesztivál elődöntői, amelyre egész Európából több ezer vendéget várnak. Katonai szakértők szerint éppen ezért valószínűtlen egy olyan nagyobb izraeli ellencsapás, amely akár hosszan tartó rakétaháborúhoz vezethetne a Hamásszal és az Iszlám Dzsiháddal.

MTI / Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Verstappen nyerte a sprintfutamot

Verstappen nyerte a sprintfutamot

A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok versenyzője nyerte a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati sprintfutamát.
Kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés

Kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés

Ma indul a választási kampány Magyarországon, és mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!