2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Híradó 18:30

Külföld

Több mint ötezer boszniai háborús bűnös nem került még bíróság elé

Legalább ötezer olyan ember van Bosznia-Hercegovinában, akit a délszláv háborúkban elkövetett háborús bűncselekménnyel vádoltak meg, de még mindig nem került bíróság elé, és ha az igazságszolgáltatás továbbra is az eddigi ütemben dolgozik, akkor további legalább egy évtizedre lesz szükség az ügyek lezárására - közölte Bruce Berton, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) szarajevói küldöttségének vezetője az Oslobodjenje című boszniai napilapnak adott szerdai interjúban.

  • Több mint ötezer boszniai háborús bűnös nem került még bíróság elé

Emlékeztetett arra, hogy az EBESZ több problémát is felvetett, valamint számos ajánlást is adott az igazságszolgáltatás hatékonyabb munkája érdekében. Mint mondta, riasztó mértékben csökken az újonnan kihirdetett ítéletek száma, aminek legfőbb okát az ügyészség nyomozási és vádemelési hiányosságaiban látják. Az EBESZ szerint az ügyészég nem fordít elég időt és forrást a legösszetettebb háborús bűnök felgöngyölítésére, holott minden erővel ezeket kellene vizsgálniuk, hogy a bűncselekmények valódi felelőseit büntessék meg.

Bruce Berton közölte, hogy az EBESZ adatai szerint jelenleg mintegy 800 nyitott ügye van az ügyészségnek, ami körülbelül ötezer vádlottat jelent.

Az EBESZ úgy véli, ha a boszniai ügyészség figyelembe venné az EBESZ és az Európai Unió ajánlásait, akkor hatékonyabban tudna működni, főleg, hogy a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék ügyeit átvevő nemzetközi törvényszéki mechanizmus (MICT) minden segítséget megad Szarajevónak. Emellett Berton csalódottságának adott hangot amiatt, hogy Bosznia-Hercegovina még mindig nem fogadta el a háborús bűnökről szóló állami stratégiát, ami lehetővé tenné, hogy az ügyeket 2023-ra lezárják. A stratégiában leírtak szerint a legösszetettebb ügyeket az országos bíróság, míg a kisebb ügyeket a kisebb közigazgatási egységek bíróságai tárgyalnák.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!