2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben 03:00

Külföld

Több mint negyven nigériai katonát megöltek, illetve megsebesítettek

Több mint negyven nigériai katonát megöltek, illetve megsebesítettek az Iszlám Állam harcosai az afrikai ország északkeleti felében található Borno államban - közölte a terrorszervezet a szócsövének számító Aamák "hírügynökségen" keresztül szerdán.

  • Több mint negyven nigériai katonát megöltek, illetve megsebesítettek

A dzsihadisták közlése szerint két támadást követtek el kedden. Legalább tizenöt emberrel végeztek egy katonai őrhelyen Baga településen, majd egy második rajtaütést hajtottak végre Benisheikben, ahol a helyi kaszárnyában a fegyveres erők mintegy huszonöt tagját ölték meg.

A Reuters hírügynökség egyelőre nem tudta független forrásból ellenőrizni a halottak és a sebesültek számát, ugyanakkor helyi lakosokra és katonai forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy hétfőn és kedden összecsapások voltak szélsőségesek és a nigériai fegyveres erők között a térségben.

A hadsereg egyelőre nem reagált megkeresésekre az ügyben.

Sajtójelentések szerint szombat este iszlamista fegyveresek legalább 65 embert öltek meg egy temetésen Borno államban. Muhammadu Buhari államfő a hadsereget vetette be a tettesek elleni hajtóvadászatban. Ez volt az elmúlt évek egyik legsúlyosabb terrorcselekménye Nigériában. A vérengzés elkövetőjeként egyelőre senki nem jelentkezett. A térségben elsősorban a Boko Haram iszlamista szervezet tevékenykedik, de jelen van az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet nyugat-afrikai szárnya (ISWA) is.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!