2024. 05. 07. Kedd Gizella napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Radar 23:40

Külföld

Több ezren éjszakáztak kényszerszálláson Kleopátra miatt

A Kleopátra ciklon pusztításai miatt több mint kétezren kényszerszálláson töltötték az éjszakát az olaszországi Szardínia szigetén. A ciklon hétfőn és kedden összesen 18 embert ölt meg, az anyagi károk pedig egyelőre felbecsülhetetlenek.

A Kleopátrára keresztelt ciklon 450 milliméter esőt zúdított Szardíniára másfél óra alatt. Az ár autókat sodort el és házakba tört be. „A boltokat mind elöntötte a víz és áram nélkül vannak. Most úgy 1 méteren állhat a víz, de ha megnézzük a jelzést, volt az már két méter is” – mondta egy tűzoltó. A hadsereg, a tűzoltók és civilek próbálták meg kipumpálni a vizet a pincékből.

Leginkább a sziget észak-keleti részén fekvő Olbia városát érintette a katasztrófa. „Itt voltam a rokonommal, és sikerült kinyitnunk az ajtót úgy, hogy belül tele volt vízzel. Elkeserítő volt. A gyerekeknek semmijük sem volt, meztelenek voltak, sikerült kijutniuk a hátsó lépcsőn. Gyakorlatilag beúsztam, a víz a mellkasomig ért” – mondta egy helyi lakos. A szigeten több ezer ember éjszakázott kényszerszálláson. Az ár a házak berendezését sem kímélte.


Az olasz kormány 20 millió eurót, vagyis nagyjából hatmilliárd forintot különített el azonnali segélyként. A szardíniai helyi kormányzat pedig további 5 millió eurót.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!