2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Sajtóklub 08:05

Külföld

Tízezrek tüntettek ismét Minszkben, kisebb összecsapások is voltak

Tízezrek tüntettek ismét vasárnap Minszkben, követelve Aljakszandr Lukasenka lemondását. Kisebb összecsapások is voltak az államfő újraválasztása ellen tüntetők és civil ruhás rendvédelmiek között, akik több tiltakozót őrizetbe akartak venni.

  • Tízezrek tüntettek ismét Minszkben, kisebb összecsapások is voltak

Vasárnap, már a harmadik alkalommal ismét tízezrek vonultak a fehérorosz főváros utcáira az ellenzék felhívására a Béke és Igazságosság elnevezésű tiltakozó menet keretében az AFP francia hírügynökség és helyi sajtóorgánumok becslése szerint. Az EFE hírügynökség szerint több mint százezren voltak.

A rengeteg páncélozott jármű és rohamrendőr felvonultatása ellenére, akik sokak csatlakozását megakadályozták, Minszk belvárosát megtöltötték az emberek, mindenekelőtt az Október tértől a Függetlenség teréig tartó útszakaszon volt nagy a tömeg, és a Minszk hős város emlékműnél is, amelyet katonák védelmeznek.

A tüntetők az ellenzék vörös-fehér zászlaja alatt vonultak, és "Lukasenkát rabszállítóba", "Takarodj", "Éljen Fehéroroszország" jelszavakat skandáltak.

A rendőrök a tüntetés kezdetén többtucatnyi embert őrizetbe vettek. Később a belügyminisztérium szóvivője közölte, hogy összesen 125 embert állítottak elő.

A tárca szóvivője később hivatalos Telegram-oldalán azt írta, hogy a vasárnapi tüntetés résztvevői a Függetlenség terén megrongáltak egy rendőrségi gépjárművet, amely a benne ülő rendőrökkel a "közrendet biztosította az engedély nélküli tüntetés idején".

A rendőrök ezúttal nem vetettek be könnygázt, sem hanggránátot vagy gumilövedéket, mint a korábbi tüntetéseken.

A TASZSZ orosz hírügynökség tudósítója azt jelentette, hogy az állambiztonsági szolgálat, a KGB székházánál történt összetűzés során a tüntetők kiszabadították az előállítottakat, a civil ruhás rendvédelmiek kénytelenek voltak gépkocsin elhagyni a helyszínt.

A menet résztvevőinek egy része elindult az elnöki rezidenciához. Az ellenzékiek a Telegram üzenetküldő szolgálat csatornáin át arra szólították a Függetlenség tere felé haladó tüntetőket, hogy változtassák meg az útirányt, és vonuljanak át az elnöki rezidenciához, hogy "ajándékot hagyjanak a téren" a 66. születésnapját vasárnap ünneplő Aljakszandr Lukasenka részére - jelentette az Interfax orosz hírügynökség. A rendvédelmi erők megerősítették a rezidencia biztonságát.

Eredetileg a Függetlenség terére tervezték a tömegmegmozdulást, és valószínűleg azért indultak mégis az elnöki rezidenciához, mert a rendvédelmi erők lezárták a Függetlenség tere felé vezető utakat. Az elnöki rezidencia kerítésénél több ezren gyűltek össze, majd a TASZSZ beszámolója szerint a heves eső miatt a tüntetők tömegesen távoztak az elnöki palotától.

Az Interfax jelentése szerint gyalogsági harci járműveket irányítottak Minszk központjába. A katonák páncélozott szállítójárműveken és teherautókon haladtak a városközpont felé. Az elnöki rezidenciához négy páncélozott szállítójármű érkezett - írta helyszíni jelentésében a RIA orosz hírügynökség.

Az elnöki hivatalhoz közel álló Telegram-csatorna közölte, hogy a tüntetés idején Lukasenka a rezidenciában tartózkodott. Megerősítette, hogy az államfő golyóálló mellényben és gépfegyverrel jelent meg a főbejáratnál, helyi idő szerint délután négykor, amikor az arra "kószáló" tömeg az épületnél volt.

A TASZSZ szerint az elnöki rezidenciából kiment a tüntetőkhöz Mikola Latisenok, az elnök egyik tanácsadója. Néhány szót szólt a tüntetőkhöz azt hangoztatva, hogy hisz az elnökválasztás eredményeinek hitelességében, és hogy békés úton kell rendezni a helyzetet. Ekkora azonban már a tömeg nagyrészt szétszéledt az eső miatt.

A TASZSZ tudósítója a helyszínről jelentette, hogy Minszk központjában akadozik a mobiltelefon-szolgáltatás, és már az internet sem működik.

A belügyminisztérium közlése szerint Bresztben, illetve Homelben is tüntetnek, ezer-ezer ember - jelentette a BelTA fehérorosz állami hírügynökség.

Az ellenzék Fehéroroszországban az augusztus 9-i vitatott tisztaságú elnökválasztás óta tüntet, amelyen az 1994 óta hatalmon lévő Lukasenka a hivatalos végeredmény szerint a szavazatok 80,1 százalékát kapta. A előző két vasárnap mintegy 100 ezer ember vonult ki a minszki utcákra a tüntetési tilalommal és a tüntetők, politikai vezetők és számos média elleni megtorlással dacolva.

 

A minszki tüntetők egy részre elindult az elnöki rezidenciához

A minszki "Béke és Igazságosság" tiltakozó menet résztvevőinek egy része elindult vasárnap az elnöki rezidenciához.

Az ellenzékiek a Telegram üzenetküldő szolgálat csatornáin át arra szólították a Függetlenség tere felé haladó tüntetőket, hogy változtassák meg az útirányt, és vonuljanak át az elnöki rezidenciához, hogy "ajándékot hagyjanak a téren" a születésnapját vasárnap ünneplő Aljakszandr Lukasenka részére - jelentette az Interfax orosz hírügynökség. A rendvédelmi erők megerősítették a rezidencia biztonságát.

Vasárnap ismét nagyszabású ellenzéki tüntetést szerveztek Aljakszandr Lukasenka újraválasztása ellen a fehérorosz fővárosban. Eredetileg a Függetlenség terére tervezték a tömegmegmozdulást, és valószínűleg azért indultak mégis az elnöki rezidenciához, mert a rendvédelmi erők lezárták a Függetlenség tere felé vezető utakat.

A TASZSZ tudósítója a helyszínről jelentette, hogy Minszk központjában akadozik a mobiltelefon-szolgáltatás, és már az internet sem működik.

 

 

Összecsaptak Minszkben a tüntetők a rendvédelmiekkel

Rövid összecsapás volt vasárnap Minszkben az Aljakszandr Lukasenka elnök újraválasztása ellen tüntetők és civil ruhás rendvédelmiek között, akik több tiltakozót őrizetbe akartak venni.A TASZSZ orosz hírügynökség tudósítója azt jelentette, hogy az állambiztonsági szolgálat, a KGB székházánál történt összetűzés során a tüntetők kiszabadították az előállítottakat, a civil ruhás rendvédelmiek kénytelenek voltak gépkocsin elhagyni a helyszínt.

Közben a Függetlenség sugárúton a különleges rendőri egység, az OMON emberei körülzártak több ezer tüntetőt. A kora délután kezdődött tüntetésen ezrek vesznek részt, legfrissebb hírek szerint a rendőrök többtucatnyi tiltakozót őrizetbe vettek.

Az ellenzék Fehéroroszországban az augusztus 9-i vitatott tisztaságú elnökválasztás óta tüntet, amelyen az 1994 óta hatalmon lévő Lukasenka a hivatalos végeredmény szerint a szavazatok több mint 80 százalékát kapta.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!