2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Tízezrek tüntettek az erőszak ellen Belgrádban

Több tízezer ember vonult utcára pénteken Belgrádban. A szerb fővárosban a tömeg az erőszak ellen tüntetett. Azt követelték, hogy a kormány vonja vissza az erőszakos tartalmakat sugárzó televíziós csatornák műsorszórási engedélyét, és tiltsa be a kormánypárti újságokat. A megmozdulást a néhány hete történt két tömeges lövöldözés váltotta ki. A demonstrálók szerint a halálesetekért az erőszak kultúrája felelős, amelyet a hatóságok ellenőrizetlenül hagynak elharapózni.

  • Tízezrek tüntettek az erőszak ellen Belgrádban

A „Szerbia az erőszak ellen” elnevezésű tüntetést az ellenzék egy része, illetve civil polgárok kezdeményezték. A tiltakozók a szerb képviselőház előtt gyülekeztek, ahol a „Vucsics, takarodj!” jelszót skandálták.

A demonstrálók követelték, hogy a kormány vonja vissza az erőszakos tartalmakat sugárzó televíziós csatornák műsorszórási engedélyét, és tiltsa be a kormánypárti újságokat.

A tüntetők szerint a halálesetekért az erőszak kultúrája felelős, amelyet a hatóságok ellenőrizetlenül hagynak elharapózni.

Mint ismert, május elején egy 13 éves fiú egy iskolai lövöldözés során megölte nyolc társát és az iskolaőrt, valamint egy tanárt és további hat diákot megsebesített.

Egy nappal később egy 20 éves férfi gépkarabéllyal lőtt le nyolc embert, és további tizennégyet megsebesített a Belgrád melletti Mladenovacon és környékén.

Az országban nem nehéz fegyverhez jutni, ugyanis a kilencvenes évek délszláv háborúi után rengeteg maradt a civil lakosságnál is, Szerbiában száz lakosra átlagosan negyven lőfegyver jut.

Május 8. és június 8. között fegyverleadási amnesztiát hirdetett meg a kormány, amely során bárki, bármilyen szankció nélkül leadhatja illegálisan tartott fegyvereit és lőszereit. A szerb köztársasági elnök csütörtökön közölte: Eddig több mint 8500 illegális lőfegyvert, majdnem 400 ezer lőszert és 784 robbanószerkezetet adtak le a szerb rendőrségnek.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!