2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Terroristákat támogatott egy francia muszlim szervezet

Befagyasztották a francia hatóságok kedden a Centre Zahra France nevű iszlám szervezet vagyonát hat hónapos időtartamra terrorcsoportok támogatásának gyanúja miatt.

  • Terroristákat támogatott egy francia muszlim szervezet

A francia rendőrség kedden kora reggel házkutatásokat tartott a szervezet székhelyén, illetve annak vezetőinek lakásán, őrizetbe vettek 11 embert, és fegyvereket is lefoglaltak.

A mintegy 200 rendőr részvételével az észak-franciaországi Grande-Synthe településen végrehajtott terrorelhárító akciót az indokolta, hogy a Centre Zahra France erőteljesen támogat több terrorcsoportot és olyan mozgalmakat, amelyek a köztársaság értékeivel ellentétes eszméket helyeznek előtérbe - közölte a Nord megyei prefektúra.

Internetes oldala szerint a 2009 novemberében alapított Centre Zahra France kulturális központ célja, hogy megismertesse az iszlám üzenetét. A hatóságok azonban azt gyanítják, hogy egyes szervezetek, amelyeknek a központ helyt ad, törvényesnek tartják a dzsihádot, és elfogadóak olyan terrorista szervezetekkel szemben, mint a palesztin Hamász vagy a libanoni Hezbollah.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!