2024. 06. 22. Szombat Paulina napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Az életmentő - Semmelweis Ignác igaz története 03:00

Külföld

Szoros együttműködésben a határok védelméért

Orbán Viktor, illetve a visegrádi négyek bebizonyították, határaink, identitásunk, gyökereink és gazdaságunk megvédésével is lehetünk uniós tagországok – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek párt elnöke a magyar kormányfő szombati római útja kapcsán.

  • Szoros együttműködésben a határok védelméért

 

– Huszonkettedik alkalommal tartják meg a hétvégén az Atreju nevű jobboldali rendezvényt Rómában. Miért hívták meg Orbán Viktort?

– Azért választottam Magyarország miniszterelnökét, mert az Olasz Testvérek párt kiemelt figyelemmel követi a visegrádi csoport országait. Azt, ahogyan Európában jelen vannak, bebizonyítva, a határaink, identitásunk, gyökereink, vállalkozásaink és gazdaságunk megvédésével is lehetünk uniós tagországok. Orbán Viktor minden bizonnyal az az ember, aki félelem nélkül védte meg ezeket és persze saját országa érdekeit. Emiatt meghatározó személyiségként tekintünk rá. Köztudott, már egy ideje együttműködés köt össze bennünket, s végtelenül boldog vagyok, hogy elfogadta meghívásunkat, és ellátogat rendezvényünkre. Felszólalásában reményeink szerint megosztja velünk nézeteit arról, hogyan kellene Európának a fenti kérdéseket kezelnie.

– Ezek szerint példaértékűnek tartja a magyar irányvonalat?

– Igen, mindenképpen meghatározó horderejű politikának tartom.

– Mi az, amit Olaszországban is meg kellene valósítani a magyar megoldások közül?

– A határvédelemben és az illegális bevándorlás kérdéseiben egyértelműen azonos nézeteket vallunk, de a keresztény gyökereink megóvása és a családvédelem is közös pontok. Kitűnő kapcsolatban állok Novák Katalin államtitkár asszonnyal is, aki rendkívüli munkát végez a családok védelmében. Boldog lennék, ha Olaszország merítene a magyar példából, megadná a családoknak azt a támogatást, amit a jelenlegi magyar kormány a születendő gyermekeknek biztosít. Hiszen Európa legnagyobb problémája a születések számának csökkenése. Emellett az eliszlámosodás veszélye fenyeget, nem csupán az illegális bevándorlás miatt, hanem mert egy muzulmán állampolgár átlagosan több gyermeket vállal, mint egy európai. A napokban mutattunk be egy uniós léptékű beszámolót, amely egyértelműen bizonyítja, hatalmas problémával kell szembenéznünk.

 

Giorgia Meloni óva inti Európát a túlsúlyba kerülő iszlám veszélyeitől, s nagyra tartja a magyar családpolitikát. Fotó: AFP/Fabio Frustaci

– Mi a helyzet gazdasági téren?

– Érdekesnek tartom a magyar vállalkozások támogatási politikáját is, illetve az adózási rendszerüket. A választások idején azt ígértük, tizenöt százalékra csökkentjük a jövedelmi adókat, ugyanúgy, ahogyan azt Magyarország tette. Az Orbán Viktornál tett látogatásom alkalmával nagy meglepetésként ért a bankok megadóztatása, ezt is örömmel megvalósítanám Olaszországban.

– Az Olasz Testvérek Magyarország szövetségeseinek tartja magát?

– Egész biztosan Magyarország és Orbán Viktor miniszterelnök partnerei vagyunk. Az Európai Parlamentben pedig a lengyel Jarosław Kaczynski vezette konzervatív család tagjaként, számos szál és kiemelt figyelem köti össze pártunkat a visegrádi csoport országaival. Ennek megfelelően természetes a szoros együttműködés, főként Magyarországgal.

Jánosi Dalma

Magyar Hírlap

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Vezércikk – Manfred Weber nem a Fideszt, hanem a magyarokat akarja büntetni + videó

Vezércikk – Manfred Weber nem a Fideszt, hanem a magyarokat akarja büntetni + videó

Orbán Viktor pénteken Berlinben adott interjút a Kossuth Rádiónak. Ebben többek között Manfred Weberről néppárti vezetőről mondott meghatározásokat. Hogy mit gondolnak erről a Vezércikk vendégei – Ferencz Orsolya miniszteri biztos, Kacsoh Dániel a Mandiner főszerkesztő-helyettese és Rákay Philip kreatív producer – kiderül a ma esti adásból.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!