2024. 05. 08. Szerda Mihály napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:10

Külföld

Szijjártó: tízezer tonna gabonával enyhítenénk a szudáni válságot, de még mindig Kijevre várunk

Magyarország tavaly 3,5 millió dollárt adományozott tízezer tonna ukrán gabona leszállítására a szudáni humanitárius válság enyhítése érdekében, de máig nem történt semmi, várják az engedélyeket Kijevtől – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ-közgyűlésen szerdán New Yorkban.

  • Szijjártó: tízezer tonna gabonával enyhítenénk a szudáni válságot, de még mindig Kijevre várunk

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a szudáni helyzettel foglalkozó ülésen emlékeztetett rá, hogy a kormány tavaly 3,5 millió dollárt, azaz több mint 1 milliárd forintot adományozott a Világélelmezési Programnak (WFP) a "Gabona Ukrajnából" kezdeményezés keretében, hogy ebből tízezer tonnányi ukrán gabonát szállítsanak le Szudánnak a humanitárius helyzet enyhítése céljából.

"Azonban annak ellenére, hogy a magyar adófizetők pénzéből már ezt a forrást a tavalyi esztendőben biztosítottuk, nem hogy egy tonnányi, egy grammnyi gabona szállítása sem történt meg" – szögezte le, sérelmezve az ügyben látható tétlenséget.

"Sajnos továbbra is az ukrán hatóságok engedélyére várunk. Amennyiben az megérkezik, akkor ezt a tízezer tonna gabonát Ukrajnából magyar költségvetési forrásból el tudják szállítani Szudánba, és akkor legalább valamit lehet enyhíteni az élelmezési válságon" – mondta.

"Ott van tízezer tonna, azaz tízmillió kilogramm gabona, ott van a pénz, ki lett fizetve, mégis éhínségtől szenvednek Szudánban" – fogalmazott.

Szijjártó Péter felszólalásában hangsúlyozta: "azokba az országokba kell szállítani a gabonát, amelyek rászorulnak, s nem azokba a régiókba, ahol ez a kereskedelem megzavarhatja a helyi piacot".

"Nincs szükségünk erre a gabonára Közép-Európában, ne hozzák a gabonát Közép-Európába! Szállítsák ezt a gabonát Afrikába, azoknak, akik éheznek" – összegzett.

A miniszter arra is kitért, hogy hazánk súlyos aggodalommal tekint minden fejleményre, amely egyes térségek destabilizációjával járhat Afrikában, s ennek nyomán újabb migrációs hullámokkal Európában.

Aláhúzta: az illegális bevándorlók áradata kockázatot jelent a származási, a tranzit- és a célállamok, így az Európai Unió külső határán fekvő Magyarország számára is, amelynek fontos szerepe van a nyugat-balkáni migrációs útvonalon keresztül érkező emberek feltartóztatásában.

Fontosnak nevezte ezért a legfőbb kiváltó okok, vagyis a fegyveres konfliktusok és az éhínség kezelését. Márpedig – mint kiemelte – az élelmezés biztonsága a világ számos pontján veszélybe került az ukrajnai háború, az annak nyomán beszűkült exportkapacitások miatt.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Karácsony Gergely és a baloldal belső világa + videó

Karácsony Gergely és a baloldal belső világa + videó

A Napi aktuális vendége Pálfalvi Milán, a Nézőpont Intézet elemzője volt, akivel a következő témákról beszélgetett Velkovics Vilmos: Karácsony Gergely és a baloldal belső világa, rengeteg dokumentum és hanganyag került a magyar nemzethez karácsony kampányáról, a dokumentumokat egy ismeretlen forrás juttatta el a Mediaworkshöz.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!