2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Sissi zsiráfjától a biodómig 03:00

Külföld

Szijjártó Péter: eddig 14 magyart sikerült kimenteni a polgárháborúba süllyedt Szudánból

Kimenekítettek Szudánból tizennégy magyar és negyvennyolc külföldi állampolgárt, akik búvárkiránduláson vettek részt a közben polgárháborúba süllyedt ország partjainál - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton az MTI-vel.

  • Szijjártó Péter: eddig 14 magyart sikerült kimenteni a polgárháborúba süllyedt Szudánból

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a konfliktus kitörésekor sikerült kapcsolatba lépni a részben magyar tulajdonú szervezőcéggel, illetve a hajó legénységével, akik a magyar diplomáciai segítségnek és koordinációnak hála, a megfelelő mennyiségű üzemanyag vételezése után Szudán partjai helyett Egyiptom felé vették az irányt.

Hangsúlyozta, hogy sikerrel véget ért az érintettek evakuálása, ugyanis a percekben megérkezett a hajó az egyiptomi Gurdakába, a fedélzeten tizennégy magyar és tizenkét másik nemzet negyvennyolc állampolgárával, a legtöbbjük amerikai és olasz.

Az érintetteket a kairói magyar nagykövetség diplomatái várták a kikötőben. A magyarokat a nap folyamán Kairóba szállítják át konzuli segítséggel, és várhatóan már vasárnap haza tudnak térni Budapestre.

"Tehát ez egy magyar vezetésű, többnemzeti evakuációs művelet volt, amelyért több ország helyi diplomatái is már kifejezték a köszönetüket számunkra" - fogalmazott.

Szijjártó Péter kiemelte: "nyolc magyar állampolgárról tudunk, akik még Szudánban vannak, velük a körülményekhez képest folyamatos kapcsolatban állunk, és arra készülünk, hogy amint a biztonsági körülmények adottak lesznek, őket is evakuáljuk".

"Egyelőre a repterek használhatatlanok, tehát az evakuációs kísérleteket egyelőre nem lehet megindítani" - mutatott rá.

Illetve tudatta, hogy a kormány kapcsolatban van azokkal az országokkal, akiknek szintén vannak állampolgáraik Szudánban, és szintén terveznek evakuációs műveleteket, és amennyiben valaki meg tud indulni, akkor a többi nemzet tagjai is számíthatnak a segítségre.

A miniszter végül leszögezte, hogy a fejleményeket figyelemmel követik, és mindent megtesznek a magyar veszélyeztetettek biztonságba helyezéséért.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!