A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ENSZ Közgyűlése ülésszakának alkalmából tartott EU-s külügyi tanácsülés kapcsán kiemelte, hogy az Európai Unió a világszervezetben jelentős kisebbségben van, befolyása az elmúlt években folytatott kioktató, lekezelő politikája miatt erőteljesen visszaszorulóban van.
"És most is azt próbálják elérni itt a brüsszeliek, hogy minden európai uniós külügyminiszter beszorítva legyen határok közé, hogy azért ne tárgyaljunk azzal, akit gondolunk, nehogy már olyat mondjunk, ami Brüsszelnek nem tetszik" - mondta.
"Még olyat is kértek az előző héten, hogy mindenki adja le, kivel tárgyal majd itt kétodalú alapon. Most elgondolhatják, hogy mi erre mit is válaszoltunk (…) Tehát gyakorlatilag a szuverén nemzeti külpolitikák létjogosultságát kezdik már el itt feszegetni a brüsszeliek New Yorkban is" - tette hozzá.
Szijjártó Péter arról számolt be, hogy az ülésen szó lesz a hazai Nemzeti Kártya-program kiterjesztéséről is, hogy milyen lehetőségeket kapnak a fehérorosz és az orosz állampolgárok a könnyített belépésre.
"Ebben a vitában, én azt gondolom, hogy a számoknak fontos szerepet kell játszaniuk, úgyhogy meg is néztük, hogy hogy áll Európa ebben a kérdésben" - szögezte le.
"A tavalyi esztendőben például a belarusz állampolgárok számára európai uniós tagországok több mint 280 ezer tartózkodási engedélyt adtak ki (…) Ebből Magyarország 270-et. Nem 270 ezret, hanem 270-et, a 280 ezerből. A lengyelek kiadtak 255 ezret, meg a minket folyamatosan vegzáló litvánok is kiadtak 16 ezret" - mutatott rá.
"Ugyanígy az orosz állampolgárok esetében, tavaly az európai uniós tagországok 115 ezer tartózkodási engedélyt adtak ki orosz állampolgároknak, ebből a németek 21 ezret és a spanyolok 20 ezret. Eközben meg minket támadnak azzal, hogy hogy ássuk alá úgymond a schengeni övezet biztonságát" - folytatta.
A miniszter végül arra is kitért, hogy a vízumkiadásokat tekintve is nagyon érdekes tendencia figyelhető meg, ugyanis míg idén csökkent a minszki magyar nagykövetségen fehérorosz állampolgárok számára kiadott vízumok száma, tavaly Németország több mint ötvenezer belépési engedélyt hagyott jóvá, ami két év alatt tizenháromszoros növekedés, ahogy Olaszország is kiadott negyvenezer vízumot, ez szintén tizenháromszoros növekedés.
"Látszik az, hogy az Európai Unióban a tények továbbra is kevésbé számítanak, és egyfajta dogmatikus, ideológiai alapú, megbélyegző külpolitika zajlik. Na, emiatt van kisebbségben az Európai Unió itt, New Yorkban, emiatt nem veszik komolyan az európai uniós tisztségviselőket New Yorkban, s emiatt inkább a racionális tagországokkal tárgyalnak az Európán kívüli országok" - összegzett.
MTI