2024. 05. 23. Csütörtök Dezső napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Külföld

Szijjártó Péter: a magyar-üzbég együttműködés az energetika területére is kiterjedhet

Mind a két fél sokat profitált már eddig is Magyarország és Üzbegisztán barátságából, és minden adott az együttműködés további fejlesztéséhez, egyebek mellett az energetika területén is – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Taskentben.

  • Szijjártó Péter: a magyar-üzbég együttműködés az energetika területére is kiterjedhet

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a magyar-üzbég gazdasági vegyes bizottság ülésén először is leszögezte, hogy a kétoldalú együttműködéséből mind a két fél sokat profitált, jó példa erre, hogy tavaly a kétoldalú kereskedelmi forgalom értéke meghaladta a százmillió eurót, és eközben nagy erőkkel zajlott a hazai vállalatok itteni beruházásainak előkészítése a különleges gazdasági övezet kijelölésével párhuzamosan.

Tájékoztatása szerint a felek készen állnak háromszorosára növelni a létrehozott közös beruházási alap finanszírozását, 50 millióról 150 millió dollárra, hogy minden projekt támogatásban részesülhessen.

Szijjártó Péter leszögezte, hogy az együttműködés a jövőben új stratégiai területre terjedhet ki, mégpedig az energetikára.

Hangsúlyozta, hogy az áramigény Üzbegisztánban is megduplázódhat 2030-ra, és a termelés nagyobb mennyiségben, olcsón, fenntartható módon és biztonságosan csakis az atomenergia révén képzelhető el realisztikusan.

Magyarország ezért kész is támogatni az üzbég nukleáris programot, megkezdték az országból érkezett jövőbeli szakemberek képzését hazánkban, a kormány nyitott a további együttműködésre - mondta.

Ezzel összefüggésben megállapodás született arról, hogy ha Üzbegisztán megköti a szerződést az orosz Roszatommal egy új erőmű építéséről, akkor magyar hűtési technológiát fognak alkalmazni - jelentette be.

A miniszter a felsőoktatási együttműködés kiterjesztéséről is beszámolt, rámutatva, hogy mára nincsen egy olyan vezető magyarországi egyetem sem, amely ne lenne partnerségben valamelyik üzbegisztáni intézménnyel.

Ennek kapcsán pedig tudatta, hogy folyamatosan emelkedik a magyar ösztöndíjprogramra jelentkezők száma is az országban, a mostani szemeszterre ezernél is többen regisztráltak.

Kifejtette, hogy hazánk már 2010 óta barátsággal, komoly érdeklődéssel fordul Közép-Ázsia felé, amiért akkoriban még a kormányt sok bírálat érte egyes nyugati partnerek részéről, "hülyének néztek minket", mára azonban ők is szoros viszonyra törekszenek, amióta kiderült, hogy a térség igen gazdag a ritkaföldfémekben, valamint, hogy új szállítási útvonalakra lesz szükség Kelet és Nyugat között.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

A nap kérdése

A nap kérdése

Ön szerint van értelme a békéről tárgyalni Oroszország részvétele nélkül?

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!