2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Külföld

Szijjártó orosz hírügynökségnek nyilatkozott: Nevetségesek az ukrán indokok

Az Oroszországgal szembeni szankciók az Európai Unió várakozásaival ellentétben nem kényszerítették térdre Oroszországot gazdaságilag és nem vezettek az ukrajnai konfliktus rendezéséhez – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a RIA Novosztyi orosz hírügynökségnek adott interjúban.

  • Szijjártó orosz hírügynökségnek nyilatkozott: Nevetségesek az ukrán indokok

„Meg kell vitatnunk az Oroszország elleni szankciók hatását is: kinek ártanak jobban, nekünk vagy Moszkvának, van-e értelme, vezettek-e eredményre, elérték-e a bennük megfogalmazott célokat, nevezetesen hogy gazdasági értelemben térdre kényszerítsék Oroszországot, közelebb kerültünk-e a békéhez” – fejtette ki a tárcavezető, majd kijelentette: 

"Azt hiszem, nyilvánvaló, hogy nem sikerült."

A miniszter megjegyezte, hogy az Európai Unióban nem tárgyalják ezt a kérdést.

Az uniós szankciók nem terjednek ki az Oroszországból vezetéken keresztül érkező gázra. A magyarországi gázszállítások kapcsán Szijjártó Péter kijelentette, 

"Magyarország gázszállítói diverzifikációja nem jelenti azt, hogy Budapest le kívánja állítani az orosz szállításokat."

„A diverzifikáció számunkra nem azt jelenti, hogy az egyik szállítót lecseréljük egy másikra. Számunkra elsősorban arról van szó, hogy sok különböző forrásunk van” – fogalmazott a magyar külügyminiszter. Hangsúlyozta, a Gazprommal kötött szerződés évi 4,5 milliárd köbméter szállítást jelent, miközben Magyarország gázigénye akár 10 milliárd köbméter is lehet. „Nyilvánvaló, hogy a Gazprom és Magyarország közötti megállapodásokon kívül is van olyan igény, amelyet a piacról történő vásárlással vagy más szerződéssel kell kielégíteni. Természetesen az ország gázigényének jelentős részét az orosz szállítások fedezik” – mondta.

A külügyminiszter beszélt arról is, hogy Budapestnek garanciákra van szüksége Kijevtől arra, hogy nem fordulhat elő ismét olyan, az OTP ügyéhez hasonló helyzet, amikor a bankot Ukrajna felvette a „háború szponzorainak” listájára.

"Nevetségesek az ukrán indokok, amelyek alapján az OTP felkerült erre a listára. Semmi közük a valósághoz. Már a kezdetektől fogva világos volt, hogy ez egy 100 százalékban átpolitizált döntés. Ezért most garanciákra van szükségünk arra, hogy a jövőben ilyen politizálás nem fog megismétlődni. Ha egyszer megtörtént, akkor megtörténhet újra" 

– emelte ki Szijjártó Péter az interjúban.

A teljes cikket a Magyar Nemzet Online-on olvashatja.

Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (Fotó: Éberling András/Magyar Nemzet)

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A nap kérdése

A nap kérdése

Lesz következménye a francia elnök háborús retorikájának az európaiak biztonságára?
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!