2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar ráadás

Következik:

Hazahúzó 01:00

Külföld

Szijjártó: Átfogó stratégiai fejlesztési együttműködés indul Ruandával

Átfogó stratégiai fejlesztési együttműködési megállapodást írt alá Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Vincent Biruta, a Ruandai Köztársaság külügyekért és nemzetközi együttműködésért felelős minisztere csütörtökön Budapesten.

  • Szijjártó: Átfogó stratégiai fejlesztési együttműködés indul Ruandával

A magyar miniszter a dokumentumok aláírását követően tartott közös sajtótájékoztatón elmondta, a megállapodás eredményeként helyi életminőséget javító fejlesztések valósulhatnak meg Ruandában, amelyek csökkenthetik az ott élők elvándorlását, másrészt magyar vállalkozásoknak teremtenek pénzügyi és gazdasági lehetőségeket.

Szijjártó Péter kifejtette, hogy egy 50 millió dolláros kötött segélyhitelkeret jön létre, amelyből magyar cégek valósíthatnak meg beruházásokat az afrikai országban. Példaként említette, hogy magyar-ruandai együttműködéssel jön létre egy baromfitenyésztéssel foglalkozó vállalkozás, emellett határvédelmi technológiák és eszközök szállításában, valamint személyazonosító okmányok, útlevek gyártásában is lehetőséget kapnak magyar gazdasági szereplők.

Kiemelte, Magyarország beruházói és szakmai kiképzői oldalról szerepet vállal egy ruandai kibervédelmi biztonsági intézet létrehozásában is, továbbá az Eximbank 33 millió dolláros hitelkeretet nyit magyar vállalkozásoknak egészségügyi és vízellátást javító beruházások végrehajtásához.

A fentieken túl a magyar egyetemek húsz ösztöndíjat biztosítanak ruandai hallgatóknak, akik várhatóan már szeptembertől megkezdhetik tanulmányaikat - tette hozzá.

Szijjártó Péter aláhúzta, korábban soha nem volt példa magyar-ruandai külügyminiszteri találkozóra, Ruanda azonban mára olyan országgá vált, amellyel mindenképpen megéri együttműködni. Emlékeztetett: az afrikai ország tavalyi növekedési üteme valószínűleg két számjegyű volt, a politikai és gazdasági stabilitás pedig lehetőséget biztosít a külföldi, köztük a magyar befektetők még nagyobb szerepvállalásának.

A miniszter felidézte, hogy az Európai Unió a közelmúltban fogadta el új Afrika-stratégiáját, a tagállamok között egyetértés volt abban, hogy Afrika a jövő kontinense, ugyanakkor amennyiben nem történik megfelelő mennyiségű beruházás és fejlesztés, akkor abból globális kihívások adódhatnak.

Az Európai- és az Afrikai Unió együttműködése akkor válhat sikeressé, ha a felek nem a leckéztetés, kioktatás, hanem a kölcsönös tisztelet alapján közelítenek egymáshoz. Európa célja, hogy az afrikai országok meg tudják tartani növekvő lakosságukat, ehhez pedig olyan körülményeket kell teremteni, amelyeknek köszönhetően az ott élők nem akarják majd elhagyni hazájukat - mondta.

Kiemelte, Magyarország ehhez igazodva nem tekinti kész tényként az Európára háruló migrációs nyomást, hanem beruházásokkal, fejlesztésekkel és más gazdasági együttműködésekkel próbál segítséget nyújtani, ahogy például Kenya, a Zöld-foki Köztársaság és Angola esetében már meg is tette.

Vincent Biruta elmondta, Ruanda mindent megtesz, hogy jó befektetési környezetet hozzon létre a külföldi vállalkozásoknak, ezen igyekezetét pedig az is mutatja, hogy a Világbank kimutatása alapján az üzletmenetek gördülékenysége szempontjából második helyen állnak az afrikai országok között.

A ruandai külügyminiszter örömét fejezte ki, amiért személyesen is találkozhatott az országában befektetni kívánó magyar cégek képviselőivel, továbbá köszönetet mondott a Magyarország által felajánlott ösztöndíjakért is.

Hangsúlyozta, az afrikai kontinensnek nem segélyekre, hanem a beruházások és a kereskedelem ösztönzésére van szüksége a fejlődéséhez.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!