2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Külföld

Sikerrel járt az orosz jelölt elleni kampány

Meglepetésre nem az orosz jelöltet választották meg az Interpol elnökének. A dél-koreai riválisa által legyőzött orosz rendőrségi vezető ellen számos nyugati politikus felszólalt, szerintük a kinevezésével még nagyobb hatalmat adtak volna Vlagyimir Putyin kezébe – miközben az orosz elnök már eddig is politikai célokra használta a szervezetet.

  • Sikerrel járt az orosz jelölt elleni kampány

A dél-koreai Kim Dzsong Jang az Interpol új elnöke, a tagság Dubajban rendezett éves közgyűlésén őt választották meg a 194 országot tömörítő nemzetközi rendőrségi szervezet vezetőjének – bár ez inkább jelképes poszt, a valódi irányítás a mindenkori főtitkár kezében van.

„Hölgyeim és uraim, megtisztelő számomra, hogy megválasztottak a végrehajtó bizottság élére a következő két évre. Mint ahogy az is, hogy én elnökölhetek a következő két közgyűlésén ennek a sokoldalú és erős nemzetközi szervezetnek, a határokon átívelő bűnözés elleni harcban” – mondta székfoglalójában az új elnök.

A posztra előzőleg jóval esélyesebbnek tartották az orosz Alekszander Prokopcsukot, aki végül 101-61 arányban alulmaradt a szavazáskor. A voksolás előtt a moszkvai kormány bírálói a Prokopcsuk elleni voksolásra buzdították az Interpol-közgyűlés résztvevőit.

„Komolyan aggódom, hogy ha Prokopcsukot választják meg az Interpol elnökének, kész lesz a Kreml összes parancsát teljesíteni” – mondta Mihail Hodorkovszkij, egykori orosz oligarcha.

Az egykori Putyin-közeli oligarcha maga is felkerült az Interpol körözési listájára, miután kiesett az orosz elnök kegyeiből. Elmondása szerint Prokopcsuk politikai utasításra döntött így, ahogy sok más esetben is – vagyis gyakorlatilag a Kreml bosszújának eszközeként használja az Interpol oroszországi szervezetét.

A londoni parlamentben is kemény szavak hangoztak el az orosz jelöltről az Interpol-szavazás előtt.

„Ha ez az ember nyerné a szavazást, nem lenne az nagy propagandagyőzelem a Putyin-rezsimnek? Nem jelenté azt a gyakorlatban, hogy az Interpol az orosz maffia részévé válna?” – mondta Vince Cable, a Demokrata Párt vezetője.

Az amerikai Szenátusban republikánusok és demokraták együtt álltak ki az orosz jelölt ellen, azzal az üzenettel, hogy Prokopcsuk megválasztása olyan lenne, mintha egy rókára bíznának egy tyúkólat.

Az orosz kormány szerint ezekkel a megnyilvánulásokkal a nyugat beavatkozott egy független nemzetközi szervezet belügyeibe. Az Interpol főtitkára ugyanakkor jelezte: szerinte a szavazás demokratikus, átlátható, szabad és egyértelmű volt.

Az Interpol előző elnöke, a kínai Meng Hongvej krimibe illő körülmények között távozott a szervezet éléről: szeptemberben hazájába utazott, eltűnt, majd később Peking bejelentette, hogy őrizetbe vették állítólagos korrupciós ügyei miatt.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!