2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben 03:00

Külföld

Sikeresen felbocsátotta űrhajóját a SpaceX

Sikeresen felbocsátotta űrhajóját a SpaceX amerikai űrkutatási vállalat. A járműben egy bábu utazik a Nemzetközi Űrállomásra, ha pedig a mostani próbarepülés sikeres lesz, rövidesen űrhajósokkal a fedélzetén indítják útnak az űrhajót.

  • Sikeresen felbocsátotta űrhajóját a SpaceX

A floridai Cape Canaveral űrközpontból magyar idő szerint reggel 9 óra előtt emelte a magasba a Falcon-9-es hordozórakéta a Crew Dragon űrhajót. A SpaceX amerikai űrkutatási vállalat majdnem 5 méter magas járműve a próbarepülés során 180 kilogrammnyi utánpótlást és eszközt szállít az űrhajósoknak.

Szeretném elmondani, milyen nagyra értékelem a SpaceX csapatát, 17 évbe telt amíg eljutottunk ide, 2002-től. Sok ember hihetetlen mennyiségű munkája és áldozata kellett hozzá– mondta Elon Musk. 

A tervek szerint 5 napig tartó küldetés alatt az asztronauták további teszteket végeznek el az űrkapszulán, valamint ellenőrzik annak berendezéseit. A vállalat vezérigazgatója az amerikai űrhivatal céljait segíti.

Nem kerestünk magánutasokat. A NASA igényeire koncentrálunk. Ha a Dragon rendszeresen közlekedik, szerintem keresünk majd polgári utasokat. A NASA vezetése támogatja ezt az ötletet– mondta a SpaceX vezérigazgatója. 

A tesztútra egy Ripley névre keresztelt bábu ültettek a Crew Dragonba, ha sikeres lesz a mostani próbarepülés, akkor júliusban űrhajósokkal a fedélzetén indítják útnak a Dragont. A küldetés valóságos mérföldkő a NASA 6,8 milliárd dolláros kereskedelmi űrhajós programjában. A magántőke bevonásával indított tervek célja, hogy ismét embert küldjenek az űrbe az Egyesült Államok területéről. A SpaceX-en kívül a Boeing vállalat is saját űrhajót és rakétát épít.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!