2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Külföld

Sátrakban ápolják a súlyos koronavírusos betegeket Belgiumban

Sátrakban ápolják a súlyos koronavírusos betegeket Belgium egyik klinikájának parkolójában, mert a kórházi ágyak beteltek. Verviersben, a kórház parkolójában van tudósítónk, Zöldhegyi Katalin.

  • Sátrakban ápolják a súlyos koronavírusos betegeket Belgiumban

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Itt állok a Liege-hez közeli Verviers kórházának a parkolójánál, ahol mögöttem látszik a sátorkórház illetve az a fertőtlenítő állomás ahova a súlyos Covid-betegeket először hozzák.

Belgiumban a 3 hete bevezetett szigorú intézkedéseknek köszönhetően továbbra is csökken az új fertőzések és kórházba szállítottak száma, de ahogy ez látszik a parkolóból is nem mindenhol így van. A napi fertőzés továbbra is 8 ezer körül van, a halottak száma pedig továbbra is növekszik.

A járvány kitörése óta Magyarországnál valamivel nagyobb népességű 11 milliós Belgiumban már több mint 500 ezren fertőződtek meg a halottak száma pedig meghaladja a 13 ezer 500-at. 1 millió főre vetítve ez azt jelenti, hogy Belgiumban a halottak száma 1183, míg Magyarországon ez az adat 276.

A magas adatok alapján Belgium november elején átlépett a legnagyobb riasztási szintbe, de itt kezdődnek a problémák ugyanis ez azt jelenti, hogy a meglévő 2 ezer intenzív ágyhoz képest még 25 százalékkal növelni kellene az intenzív ágyak számát. Ez azonban nehézségekhez ütközik, mert nincs elég lélegeztetőgép és nincs elég szakszemélyzet sem. Kevés az ápolónő és kevés az orvos. Úgy próbálnak ezen segíteni, hogy önkéntesek toboroznak, szakképzetlen ápolónőket próbálnak beállítani a munkába. Ezen ellen azonban az ápolók tiltakoznak, mert plusz feladatokat jelent az ápolók képzése. Egyébként szakiskolásokat is munkába állítanak. Középiskolásokat, szakiskolásokat és mint gyakorlat számolják el nekik a munkát. Liege-ben például az is előfordult 10 kórházban, hogy koronavírusos orvosok maradhatnak továbbra is munkában. Olyan orvosok akik nem mutatják a fertőzés tüneteit

- hangzott el a bejelentkezésben.

Nincs elég orvos és ápoló

„Sátorkórházat állítottak fel, illetve fertőtlenítő állomást. Ide érkeznek elsőként a súlyos koronavírusos betegek. Belgiumban a három hete bevezetett szigorításoknak köszönhetően csökken a fertőzöttek száma és a kórházba szállítottak száma, de ahogy ez itt látszik a sátorkórházból, ez nem minden régióban van így. A halottak száma növekedett és 900 ember van lélegeztetőgépen. Belgiumban a helyzet miatt bevezették a legmagasabb riasztási szintet. Ez azt jelenti, hogy a meglévő 2000 intenzív ágy mellé még 25%-ot kell előteremteni, ennyit kell bővíteni. Ez azonban gond, most kórházi osztályokat alakítanak át, de ami a legnagyobb gond, hogy nincs elég orvos és nincs elég szakképzett ápoló ezért a belga kormány sürgősséggel új törvényt fogadott el, mégpedig, hogy szakképzetlen ápolókat is munkába lehessen állítani, de emiatt a szakápolók tiltakoznak”

- mondta a HírTV tudósítója egy korábbi bejelentkezésében.

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!