2024. 05. 07. Kedd Gizella napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Európa a háború árnyékában - A Századvég Alapítvány konferen 09:25

Külföld

Salvini megmozdulást hirdetett meg a nyugati civilizáció védelmében

A nyugati civilizáció, valamint az általa kivívott jogok, biztonság, béke és szabadság mellett hirdetett meg demonstrációt Milánóba, november 4-re Matteo Salvini, a Liga jobboldali párt vezetője pénteken.

  • Salvini megmozdulást hirdetett meg a nyugati civilizáció védelmében

A Salvini közösségi oldalain közölt hivatalos bejelentés szerint a megmozdulás a szabadság és demokrácia jelentőségét kívánja hangsúlyozni, valamint a terrorizmus, az antiszemitizmus és a fanatikus iszlámizmus elleni küzdelem fontosságát.

"Nem képezhetik vita tárgyát azok a vívmányok és alapvető jogok, amelyek a Nyugat értékeinek számítanak" - írta Matteo Salvini. Hangoztatta, a jelenlegi súlyos nemzetközi politikai helyzetben Olaszországnak kötelessége hangsúlyozni, hogy a demokratikus és szabad államokhoz tartozik.

A Liga vezetője kifejtette, a demonstráció békés lesz, és mindenki előtt nyitott.

A demonstrációval kapcsolatos interjúban Matteo Salvini azt mondta, a Liga és támogatói nem nézhetik tétlenül, hogy fél Olaszországban és fél Európában iszlamista, a Hamász terrorista szervezetét éltető tüntetések zajlanak, melyeknek résztvevői összecsapnak a rendőrökkel, miközben múzeumokat, templomokat, zsinagógákat kell lezárni, mivel támadások célpontjaivá váltak.

A november 4-i megmozdulás nem valaki ellen szól, hanem az általunk megszerzett szabadság és biztonság védelmében - mondta a Liga vezetője.

Matteo Salvini kedden utalt először a megmozdulás lehetőségére, azt követően, hogy Milánóban két egyiptomi férfit terrorizmus vádjával őrizetbe vettek. Azzal egy időben kiderült, hogy a Brüsszelben két svéd férfit megölő tunéziai terrorista Lampedusa szigetén lépett be illegális migránsként Európába.

A meghirdetett utcai megmozdulást a szövetséges Olasz Testvérek (FdI) és a Hajrá Olaszország (FI) párt politikusai fenntartással fogadták. Guido Crosetto védelmi miniszter nemzetbiztonsági veszélyre figyelmeztette Salvinit, aki azonban a mostani bejelentéssel megerősítette, hogy a Liga megtartja a demonstrációt.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

A nap kérdése

A nap kérdése

Humanitárius segélyre, vagy újabb fegyverekre költené az Európában befagyasztott orosz vagyont?

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: Kölcsönös tiszteletre épül a magyar-bajor kapcsolat + videó

Szijjártó Péter: Kölcsönös tiszteletre épül a magyar-bajor kapcsolat + videó

A miniszter hozzátette: "Az elmúlt évek válságaira a magyar gazdaság politika rendre sikeres válaszokat adott, ennek eredményeként tért vissza a magyar gazdaság növekedési pályára, ennek eredményeként döntünk folyamatosan beruházási, export és foglalkoztatási rekordokat, ennek hatására tudtuk visszanyerni versenyképességünket."
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!