2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Romániai törvénymódosítás: román tanároknak kell oktatniuk a román nyelvet

  • Romániai törvénymódosítás: román tanároknak kell oktatniuk a román nyelvet

A román kormány rendelettel módosította a tanügyi törvényt: a kisebbségek nyelvén oktató elemi iskolákban is szakképzett román nyelv és irodalom tanároknak kell tanítaniuk a román nyelvet.

A Hivatalos Közlönyben kedden közölt törvénymódosításról a Krónika napilap számolt be pénteki számában. A lap által megszólaltatott oktatási szakemberek aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy a minisztérium bármiféle elemzés, előkészítés nélkül vezetett be egy drasztikus módosítást. A rendelet nem rendelkezik arról, hogy a módosítást mikor kell életbe léptetni, ám alkalmazása a 2018-2019-es tanév kezdetére lehetetlennek tűnik, hiszen azokban a megyékben, ahol nagyszámú kisebbségi osztály működik, hirtelen legalább száz román tanárt kellene előkeríteni, akik elemi osztályokban tartják a román órákat – írja a lap.

A tanügyi törvény előírja, hogy a kisebbségi oktatásban tanító pedagógusoknak ismerniük kell a diákok anyanyelvét, ám leszögezi, hogy kivételt képeznek a román szakosok. A Krónika szerint előfordulhat, hogy az előkészítő osztályban a magyar gyerekeket olyan tanár fogja majd a román nyelv alapjaira és betűvetésre tanítani, aki egy szót sem tud magyarul.

A lap értesülése szerint a módosítást Valentin Popa oktatási miniszter szorgalmazta annak hatására, hogy folyamatosan érkeznek a tárcához az amiatti panaszok, hogy a magyar környezetben élő gyermekek nem tanulnak meg románul. A minisztert az is zavarta, hogy a tárcát az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál is feljelentették a román nyelv oktatása miatt.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) oktatási szakpolitikusa, Szabó Ödön a lapnak elmondta: a szövetség nem támogatja a szakmai előkészítés nélkül bevezetett módosítást. „Kísérletként ki lehetett volna próbálni, ám előtte mindenképpen ki kellett volna képezni a román tanárokat, hogy elsajátítsák az alsó tagozaton alkalmazható módszertant. Nem mindegy, hogy előkészítő osztályban kell betűvetést, alapokat tanítani, vagy ötödik osztályban irodalmat és kommunikációt. Az angol szakos tanárokat eleve erre is megtanítják, ám a román szakosokat nem” – részletezte a politikus.

Szabó Ödön szerint ha ebbe az irányba akart elmozdulni a miniszter, a módosítást fokozatosan kellett volna bevezetni, szakmailag komolyan előkészíteni, a pedagógusokat átképezni.

A Krónika által megszólaltatott Komjátszegi Fábián Réka kolozsvári tanítónő sem tartotta jónak az új rendelkezést. Megjegyezte, a magyar tannyelvű előkészítő osztályokba a legtöbb gyermek úgy érkezik, hogy egyáltalán nem tud románul. A tanítónő úgy vélte azonban, hogy negyedik osztályban indokolt lenne, hogy szakképzett román tanárok tanítsák a román nyelvet.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!