2024. 10. 03. Csütörtök Helga napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:10

Külföld

Robert Fico: A háború befejezése után helyre kell állítani a kapcsolatokat Oroszországgal

Meg kell találni a módját annak, hogy Ukrajna jelentős tranzitország maradjon a Nyugat-Európa számára is szükséges nyersanyag számára – jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök pozsonyi sajtótájékoztatóján, a szlovák és az ukrán kormány hétfőre tervezett együttes ülésének célkitűzéseivel összefüggésben csütörtökön.

  • Robert Fico: A háború befejezése után helyre kell állítani a kapcsolatokat Oroszországgal

A szlovák kormányfő a kabinet konszolidációs csomagjának elfogadása után a koalíciós pártok vezetőivel közösen tartott sajtótájékoztatóján azokat a kérdésköröket is ismertette, amelyek a pozsonyi és a kijevi kabinet közös hétfői ülésén várhatóan terítékre kerülnek. Elmondta: a humanitárius tervek megvalósításán kívül beszélni fognak arról is, milyen módon lehet garantálni azt, hogy Ukrajna jelentős tranzitországa maradjon a Nyugat-Európa számára is szükséges nyersanyagoknak, azt, hogy a Szlovákián áthaladó tranzitútvonalak megmaradnak, mivel ez nem csak arról szól, hogy "Szlovákia megkapja, amire szükség van." Beszélni kell erről is, hiszen Szlovákia elsősorban tranzitország – mutatott rá Robert Fico, akinek szavait a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézte.

A szlovák kormányfő kijelentette: Szlovákiának is meg kell küzdenie az Európai Bizottságnak (EB) arra irányzó hatalmas nyomásával, hogy "keletről már ne érkezzen nyugatra semmi". Robert Fico az Ukrajnában zajló konfliktusról szólva kijelentette: minden háború a tárgyalóasztaloknál ér véget, és már kezd bebizonyosodni azoknak a szavaknak az igazságtartalma, hogy ezt a konfliktust katonai úton nem lehet megoldani. Hozzáfűzte: a háború befejezése után helyre kell állitani a kapcsolatokat Oroszországgal. "Amennyiben a háború ennek a kormánynak a mandátuma idején ér véget, mindent meg fogok tenni a gazdasági és a sztenderd kapcsolatok helyreállításáért. Európának szüksége van Oroszországra, és természetesen Oroszországnak is szüksége van az Európai Unióra" – szögezte le Robert Fico.

Forrás: MTI

Fotó: MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Államelnöki választások Romániában: az egyik jelölt Orbán Viktor kitiltásával kampányol + videó

Államelnöki választások Romániában: az egyik jelölt Orbán Viktor kitiltásával kampányol + videó

Habár még hetek vannak a román államelnöki választásokig, máris egészen elképesztő kijelentések hangzanak el a jelöltek részéről. A legnagyobb ellenzéki párt, a balliberális Mentsétek meg Romániát Szövetség elnöke egyenesen kimondta, ha az ország elnöke lesz, fontolóra fogja venni Orbán Viktor kitiltását Romániából. A részletekről Hermann Endre tudósít, Bukarestből.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!